Ezek a lerombolt templomok idővel újraépültek, és ma is fennen hirdetik Isten dicsőségét. A negyedikként említett templom pedig arra példa, hogyan lehet értéket menteni abban az esetben, amikor egy újabb emberi alkotásnak „útjában lesz” még a megszentelt hely is.

Drezda – Háromkirályok-templom.

Szászország fővárosának második világháborús lebombázása az értelmetlen öldöklés szimbólumává vált. Számítások szerint mintegy harmincötezer – becslések szerint még több – ártatlan ember esett áldozatául az 1945. február 13-ról 14-re virradó éjszakai támadásnak. Az „Elba menti Firenzének” is nevezett város évszázados épített örökségéből csak romhalmaz maradt. A szőnyegbombázás során még a Drezdát kettészelő folyó is égett… Azóta emblematikussá vált az a légi fotó, amelyen a szétlőtt várost Németország legjelentősebb evangélikus temploma, a Frauenkirche kupolájának egyik magmaradt kőangyala nézi.

A drezdaiak számára váratlanul jött pusztítás a Dreikönigskirchét, azaz a Háromkirályok-templomot sem kímélte. Az épületről az első írásos emlék 1421-ből származik, a 20. századot megélt formája 1732 és 1739 között barokk stílusban épült. A kőoltárt 1741-ben készítette el Benjamin Thomae szobrász. Rendkívül ritka témát választottak hozzá az építtetők: a tíz szűz példázatát jelenítették meg. Jézus, a mennyei vőlegény a menyegzői terem ajtajában, azaz a mennyek országának kapujában tárt karokkal fogadja a felkészült, teli lámpással érkező okos szüzeket, akik bemehetnek a mennyek országába. Jól ismert a példázat folytatása is: a másik öt felkészületlen, balga előtt viszont örökre bezárul a kapu. Az oltár két oldalán két evangélista szobra áll: a példázatot leíró Mátéé, illetve Jánosé.

Elgondolkodtató, hogy bár ez a templom is súlyos sérüléseket szenvedett a bombázások során – teljesen leégett és a külső falakat, valamint a tornyot kivéve összeomlott –, az oltár viszonylag épségben átvészelte a tragédiát. Az a szakrális rész maradt épen, ahol évszázadok óta az ige hangzott, amelynél házassági fogadalmat tettek, kereszteltek, és legfőképpen a bűnbocsánat szentségével éltek a hívek. Az 1990-ben újjáépített templomban ma is ez az oltár áll, emlékeztetve Jézus szavaira: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” (Mt 24,35; Mk 13,31; Lk 21,33)

A drezdai bombázás során az ég és föld valóban elmúlt egy pillanatra. Váratlanul, éjszaka. Nem tudjuk, hogy az ott pusztult embertömegben kinek volt jelképesen feltöltve a lámpása, ki állt készen a Vőlegénnyel való találkozásra. Jézus a tíz szűzről szóló példázatát e szavakkal zárta: „Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!” (Mt 25,13) A második világháborúban történtek ismeretében a drezdai Dreikönigskirche megmaradt kőoltárának üzenete az utókor számára még hangsúlyosabbá válik.

Moszkva – Megváltó Krisztus-székesegyház.

A Napóleon feletti győzelemért kívánt hálából templomot emeltetni I. Sándor cár 1812-ben. A Megváltó Krisztusnak szentelt székesegyház a végleges formájában csak 1883-ban készült el. AMoszkva folyó melletti, százhárom méter magas lelki hajlék egyúttal a világ legmagasabb ortodox temploma lett.

A templom szentélye kétszintes karzattal volt körülvéve, falait márvánnyal, gránittal és drágakövekkel rakták ki. A galéria földszintjén több mint ezer négyzetméter felületen carrarai fehér márvány táblán állítottak emléket az orosz seregek Napóleon felett aratott győzelmének. A második szint a templom kórusáé volt. Az épület belsejének díszítésén Oroszország legjobb festői dolgoztak. A katedrálist 1883-ban, III. Sándor orosz cár koronázásának napján szentelték fel. A felszentelést megelőző évben pedig itt mutatták be Csajkovszkij 1812 nyitányát. Az 1917-es győzedelmes „októberi forradalom” után egyre erősödött az egyházellenesség. Az ország vezetését kezükbe kaparintó bolsevikok elhatározták, hogy az addigra már bezárt és a hatalom által a kincseitől megfosztott székesegyház helyén építik fel a Szovjetuniót szimbolizáló Szovjetek Palotáját. A gigantikus méretűre megálmodott épület tetejére az 1924-ben meghalt Lenin nyolcvanméteres szobrát tervezték. A vezért álló helyzetben, jobb kezét magasba emelve, szinte áldó pózban kívánták ábrázolni. Ha a palota megépült volna, a maga négyszáztizenöt méteres magasságával a világ legmagasabb épülete lett volna akkoriban. Magasabb, mint az az idő tájt elkészült, háromszáznyolcvanegy méter magas Empire State Building New Yorkban.

A gigászi tervet 1931. december 5-én kezdték megvalósítani a gyakorlatban. Az volt az a nap ugyanis, amikor Sztálin parancsára a Megváltó Krisztus-székesegyházat felrobbantották. Egy robbantás nem is volt elegendő, hogy a hatalmas templomot teljesen lerombolják. A falakat borító márványlapokkal két moszkvai metróállomás falát burkolták be, a templom padjai közül pedig néhány a Novokuznyeckaja metróállomásra került. A romeltakarítás több mint egy évig tartott!

A sztálini megalomán toronyépület végül sosem készült el. Már az alapok kiásásánál adódtak az első problémák. A közeli Moszkva folyóból ugyanis folyamatosan szivárgott a víz, ez nehezítette az építkezést. Ennek ellenére 1941 júniusára az alsóbb szintek acélváza elkészült. Ekkor szólt közbe a második világháború: a vázat visszabontották, feldarabolták és elhordták, hogy Moszkva véderődítményeihez és vasúti hídjaihoz használják fel. A világháborút követő újjáépítés folyamán sem került sor a Szovjetek Palotájának további munkálataira, az időközben vízzel megtelt gödör hosszú évekig érintetlen maradt. Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után pedig le is vették a napirendről az építkezést. Nyikita Hruscsov pártfőtitkár idején „újrahasznosították” a vízzel teli gödröt – Moszkva valaha volt legnagyobb szabadtéri uszodájává alakították át.

A szovjet rendszer bukásával, 1990 februárjában az Orosz Ortodox Egyház engedélyt kapott a Megváltó Krisztusszékesegyház újjáépítésére. Az ideiglenes alapkövet még annak az évnek a végén lerakták. Kívülről az eredeti tervek szerint, belül kisebb átalakításokkal építették újjá, főleg közadakozásból. 2000. augusztus 19-én szentelték fel a ma is lenyűgöző lelki hajlékot.

„Én vagyok az Úr, nincs más, nincs isten rajtam kívül!” – olvashatjuk Ézsaiás könyvében (45,5). A modernkori Bábel tornyának, azaz a Szovjetek Palotájának építési, illetve meg nem építési történetét olvasva ennek a kijelentésnek igaz voltát senki sem vonhatja kétségbe. 

Miskolc – deszkatemplom.

Nem kell országhatárokat átlépni ahhoz, hogy az emberi gonoszság pusztító hatalmával szembenézhessünk. 1997. december 4-én Miskolcon a református deszkatemplom környékén lakók hajnali három óra körül arra riadtak, hogy ég az épület. Egy elborult elméjű férfi a nyugati oldalfalnál több liter hígítót és benzint öntött ki és gyújtott meg – percek alatt lángba borult a barnára pácolt gerendákból és deszkából épült, zsindelytetős templom.

Az eredeti 1698-ban épült; az évszázadok során igyekeztek folyamatosan karbantartani, de az 1930-as években a tető és a számtalanszor elázott faszerkezet már összeomlással fenyegetett. A gyülekezet ezért 1937-ben úgy döntött, hogy elbontják az épületet, és – a régi templom eredeti jellegét megőrizve – újat építenek a helyére. Az elkészült lelki hajlékot a következő év szeptemberében szentelték fel.

A Szeghalmy Bálint, Miskolc főmérnöke tervezte épület tizenkét méter hosszú fő tartóelemeit a Kárpátok havasain nőtt lucfenyőkből vágták. A belső iparművészeti munkákban erdélyi fafaragók is részt vettek.

Amikor 1997-ben a lángok fellobbantak, először kívülről végeztek szörnyű pusztítást, majd az égő és lehulló zsindelydarabok, gerendák a templomtérben semmisítettek meg szinte mindent: üszkössé égtek a díszesen faragott padok, szétégett a szószék, tönkrement az orgona. A nagy hőtől felforrósodott harang ugyan nem szakadt le a helyéről, de az oltás során megrepedt, használhatatlanná vált.

Az üszkös romhalmaz azonban csodát rejtegetett. A leégett úrasztalában a Biblia szinte sértetlen maradt. Megfeketedett ugyan a borítója, lapjainak a széle megpörkölődött, ám ezt leszámítva nagyobb kár nem érte. Véletlen szerencse – mondja erre a hitetlen. Csoda és égi jel – állítja a hívő.

A deszkatemplomot azóta újjáépítették, a házigazdák pedig minden odalátogatónak elmesélik a történetét. S az már a vendég dolga, hogy ezek után a látottakat-hallottakat véletlen szerencsének vagy isteni csodának tartja-e.

Szentkereszt – artikuláris fatemplom.

A reformáció a Felvidéken is hamar elterjedt, a 16. század végére a lakosság jelentős része – egyes adatok szerint kilencven százaléka –az új hitet követte. Az ellenreformáció azonban ezen a vidéken sem bánt kesztyűs kézzel a lutheránusokkal, a templomok építését is megtiltották. Ám 1681-ben – elsősorban a Thököly-felkelés következtében – a Habsburg uralkodó kénytelen volt engedélyezni evangélikus templomok építését, igaz, szigorú feltételekhez kötötte. A lutheránusok csak lakott területen kívül építkezhettek, tornyot nem emelhettek, az építkezéshez pedig csak fát használhattak – még egy vasszöget sem. A feltételeket a Sopronban tartott országgyűlésen elfogadott artikulus, azaz törvénycikk rögzítette, ezért ezeket a templomokat artikuláris templomoknak nevezik.

A Felvidéken napjainkban is több ilyen artikuláris fatemplom látható – közülük talán legszebb a késmárki evangélikus ótemplom, amely ma már Szlovákia épített kulturális világörökségének részét képezi.

Nagypalugyán (szlovák nevén Vel’ká Paludza) 1693-ban épült több ezer főt befogadni képes evangélikus fatemplom. 1774-ben megnagyobbították, attól kezdve hatezer fő (!) kaphatott helyet a kereszt alaprajzú artikuláris lelki házban. A hatszázötvenhét négyzetméter alapterületű épületnek körbefutó dupla karzata, tizenkét ajtaja és nyolcvannégy tetőablaka volt.

A templom történetében új fejezet kezdődött az 1970-es években. A Liptóihavasok szélén, az Alacsony-Tátra szomszédságában tizenegy falu elárasztásával alakították ki a liptói (Szentmáriai-) víztározót. A víz alá került falvak legértékesebb épületeit áthelyezték, a közeli pribilinai (szlovákul Pribylina) skanzenben láthatók ma is. A nagypalugyai fatemplomot azonban Szentkereszt (Svätý Kríž) határában építették fel újra 1974–1982 között. Bár a falak faanyaga már nem az eredeti, a padok, az oltár, a szószék és az orgona mind-mind múltbeli utazásra hív, miközben a jelen gyülekezetének életébe is bepillanthatunk. Példának okáért a barokk oltáron a 2017-es reformációi emlékév gyertyája emlékeztet a lutheri gyökerekre és a két évvel ezelőtti ünnepségsorozatra.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 33–34. számában jelent meg 2019. augusztus 25-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.