– Milyen mottót választott a Tízek, a Szélrózsa szervezőcsapata a 2020-as gyulai Szélrózsára?

– A jövő nyári Szélrózsa találkozó mottója a 2Tim 1,7 alapján: „Nem a félelem lelkét kaptuk”.

– Miért emellett döntöttetek? 

– A Szélrózsa célja mindig is az volt, hogy minél többeket minél szélesebb körben megszólítson valami olyan üzenettel, mely elgondolkoztatja, feltölti és biztatja az embereket – a következő Szélrózsáig. Idén a javaslatok közül ez a bátorítás lett a befutó.

– Hogyan történik a téma-, illetve mottóválasztás a szervezési folyamatban? Idén volt valami változás a korábbi évekhez képest? 

– A Szélrózsa szervezése sokrétű feladat, vannak, akik több találkozón keresztül részt vesznek a kitalálásban, megvalósításban, de gyakran cserélődnek is a személyek a különböző szervezői posztokon. Én a büki találkozó szervezésében kaptam meg a teológiai háttér koordinálásának feladatát. Ez azt jelentette, hogy a szervezőcsapat az én mottó- és témaötleteimből választotta ki azt, amely szerintük a legjobb és legalkalmasabb a találkozó vezérfonalának, tematikájának. A büki Szélrózsa előtt ez nagyon jól működött, sok ötletem volt, és a többiek viszonylag egységesen és gyorsan rezonáltak a „Mégis”-re. Akkor nagyon hamar egyértelművé vált, hogy ezzel a témával indulunk.
Idén egy kicsit máshogyan alakult a helyzet. Időben is később indult a szervezés, és bár a feladatom ugyanaz volt, az ötleteim mégsem voltak valami átütők. A 2Tim 1,7 igeszakaszt („Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”) egy nagyon kedves barátom javaslatára válogattam be a sorba, és hamar eldöntötte a Tízek, hogy ez egy fontos üzenet, ezt szeretnénk témaként kibontani a Szélrózsán, de jó, ütős mottónk nem volt. Sokat gondolkodtunk ezután, már nem csak én, hanem mindenki a Tízekben, és végül úgy döntöttünk, hogy egy hosszabb, csavar nélküli, tisztán és egyszerűen operáló jelmondatunk lesz. Így lett a „Nem a félelem lelkét kaptuk”, mely sokakban felidézheti a '98-as bodajki találkozó jelmondatát („Nem a meghátrálás emberei vagyunk”), mégis azt gondoljuk, hogy eléggé gazdag és hangsúlyos ez a mottó a 2Tim 1,7-tel ahhoz, hogy körüljárjuk, foglalkozzunk vele.

Az interjú itt folytatódik.