A bibliai teremtéstörténet ritmikus prózájában újra és újra ezt olvassuk: „Látta Isten, hogy mindez jó”. Sőt, az ember megteremtése után még hangsúlyosabb ez a mondat: „Látta Isten, hogy mindez igen jó”.
Az első bűneset után – amelyet megannyi, a teremtettség és az ember ellen elkövetett bűn követett – azt látjuk, hogy mindez bizony egyáltalán nem jó. A Biblia utolsó könyvében, János jelenései között kozmikus katasztrófákról olvasunk: jégesőről és vérrel kevert tűzről, hogy a teremtmények harmada elpusztul, majd ürümmé lesz a vizek harmada. Aztán csapás éri a nap harmadát, a hold harmadát és a csillagok harmadát. Ezzel zárul ez a megrendítő leírás: „Ekkor láttam és hallottam, hogy egy sas repül fenn az égen, és hatalmas hangon ezt mondja: Jaj, jaj, jaj azoknak, akik a földön laknak, a másik három angyal trombitájának hangja miatt, akik még ezután trombitálnak.”
Mindez talán nemcsak a homályos jövő prófétikus leírása, hanem bizony a megsebzett föld, megmérgezett vizek, megnyomorított állatvilág korunkban is tapasztalható fájdalma. Ilyen összefüggésben helyezhetjük el Illyés Gyula Bartók című megrendítő versének ezeket a sorait:
Picasso kétorrú hajadonjai,
hatlábú ménjei
tudták volna csak eljajongani,
vágtatva kinyeríteni,
amit mi elviseltünk, emberek.
„Látta Isten, hogy mindez igen jó”, így volt a teremtettség hajnalán. Jaj, de mit kell Istennek ma látnia, ha végignéz az általa teremtett világon?
A Teremtés hete arra hívja fel hívők és minden jóérzésű ember figyelmét, hogy felelősek vagyunk a ránk bízott javakért.
Az ember, aki úgymond a teremtés koronája lenne, magába kell hogy szálljon, mennyit vétett a teremtett világ ellen. Mindennek fő oka talán a mértéktelenség és a mohóság. Minél többet akarunk fogyasztani, nem törődve azzal, hogy tönkretesszük a ránk bízott javakat.
A modern embernek újra kell tanulnia az „elég” etikáját. A filozófus Erich Frommal együtt azt vallhatjuk, hogy a „to have or to be”, a birtoklás és a létezés feszültségében az utóbbit tudjuk választani.
A Teremtés hetén arra irányulhat a figyelmünk, hogy a mértéktelen fogyasztással szemben tudjuk beérni kevesebbel is. Közben pedig vigyázzunk arra a földre, amelyet – ahogy mondani szoktuk – nem nagyszüleinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptunk kölcsön.
Talán akkor majd a jelen és az eljövendő világgal kapcsolatban is ez hangzik el újra: „látja Isten, hogy midez igen jó.”
Elhangzott a Kossuth Rádió Vasárnapi Újságjában, 2019. szeptember 29-én.