2009. szeptember 1-jén indult az óvodai intézményegység Nyíregyházán, a Luther téren, az evangélikus Nagytemplom közvetlen közelében, a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség épületében. Az akkori igazgató lelkész, Sztankó Gyöngyi esperes hívta életre, és az óvoda az evangélikus általános iskola intézményegységeként kezdte meg működését.
Kezdetektől fogva az egész intézmény igazgatója Kocsisné Sárossy Emőke, az óvodai intézményegység vezetője pedig Kovácsné Mráz Ágnes. Az első áldás, az első év ünnepei meghatározók voltak az első, Búzaszem csoport életében, melybe huszonöt gyermek járt. Az egy csoportban sok örömöt éltek át együtt az ott dolgozó óvodapedagógusok is.
Az első év után már sok szülő szerette volna az óvodába íratni gyermekét, és ez indította arra a Nyíregyházai Evangélikus Egyházközség vezetőit, dr. Kovács László Attila igazgató lelkészt és a presbitereket, hogy új óvodai épület építésére nyújtsanak be pályázatot. A projekt vezetője Sallai Gábor másodfelügyelő, presbiter volt. A régi Luther Márton Evangélikus Kollégium helyén, a Közép utca 1. szám alatt épült fel 2012-ben a szép új, háromcsoportos óvoda.
Az átadóünnepség után nagy örömmel vették birtokba az új óvodát a helyiek, ahová már nyolcvannégy gyermek jár a Búzaszem, a Szivárvány, a Hajnalcsillag csoportba. Az óvodapedagógusok és a dajkák színvonalas, szeretetteljes munkával segítik elő a gyermekek testi, lelki és értelmi fejlődését. Az óvoda immáron húsz-huszonöt dolgozónak nyújt folyamatos munkalehetőséget. Szülők segítségével, támogatók bevonásával sok-sok adományból szépült az udvar is, és bővültek a berendezések is.
Minden évben újabb és újabb családok érkeztek. A tíz év alatt kétszázhatvan gyermek és család népesítette be az óvodát, majd kicsi lett az épület, és 2014-ben újra megnyitották a Luther téri épületet, így már négy csoportban fogadva a gyermekeket. A Mustármag csoportba húsz gyerek jár. Az épület felújítási munkálatai miatt ezt a csoportot 2018-ban egy önkormányzati óvodában helyezték el ideiglenesen.
Minden évben óvodásainkkal megünneplik az egyházi és állami ünnepeket, és dicsérik az Úristent.
Az új óvodaépület sok lehetőséget nyújt a mozgásfejlesztéshez, tehetséggondozáshoz, a kertben pedig epret, paradicsomot, fűszernövényeket termesztenek, melyeket felhasználnak sütéshez, salátához, gyógytea készítéséhez. Az óvodások a városi rendezvényeken sikerrel képviselik a helyi evangélikus közösséget. De a szülők is aktív részesei a családi napoknak, gyereknapoknak.
2019 nyarán újabb átalakítások kezdődtek annak érdekében, hogy a negyedik, Mustármag csoportot is a Közép utcai épületbe helyezzék át. Ez a Magyarországi Evangélikus Egyházhoz benyújtott beruházási pályázat keretében valósult meg. A projekt vezetője Györe Balázs, az igazgatótanács elnöke volt.
A most megtartott ünnepség során az új kis óvodások és a dolgozók áldásban részesültek, igés emléklapot kaptak ajándékba: „Adjatok hálát az urak Urának…! Nagy csodákat művel egymaga, mert örökké tart szeretete.” (Zsolt 136,3-4) „Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért!” (2Kor 9,15)
Az ige beteljesedett, a búzaszem százszorosára szaporodott! Hálásak vagyunk Urunknak, Istenünknek a növekedésért! Köszönöm drága munkatársaimnak, az óvodapedagógusoknak, dajkáknak, hogy egy hajóban, együtt evezünk. Hálásan köszönöm az evangélikus egyházközség lelkészei, presbiterei, az intézményvezető, intézményünk pedagógusai és minden dolgozó imádságos szeretetét, támogatását.