Megkoszorúzták Pozsonyban báró Jeszenák János és Rázga Pál sírhelyét

Megkoszorúzták Pozsonyban báró Jeszenák János és Rázga Pál sírhelyét

Share this content.

Forrás: felvidek.ma, szöveg: Benyák Mária
Pozsony – Megsajdul a szív és könnybe lábad a szem, ha arra gondolunk, hogy a történelem során hány jó magyar hazafi áldozta életét a hazáért, a szabadságért, az eszméért, hányat küldtek bitófára, taszítottak a halálba, sokszor ártatlanul, ok nélkül. Az aradi vértanúk mindig a nemzet legnagyobb hőseiként élnek emlékezetünkben. Százhetven éve ez az ő emléknapjuk. De az Aradon kivégzettek mellett a haza számos pontján végeztek ki szabadságharcosokat és civileket egyaránt.

Pozsonynak is megvannak a mártírjai, akiket a magyarság nem feled. Az ő tiszteletükre hagyományosan a Kecskekapui temetőben, báró Jeszenák János sírboltja közelében rendez emlékünnepséget a Csemadok Országos Tanácsa, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya, a Via Nova ICS, és a Pozsonyi Magyar Intézet.

Jeszenák János felújított sírhelyét Sokola Erika evangélikus lelkész áldotta meg, nem feledkezve meg áldást kérni az emlékező egybegyűltekre sem. 

A rendezvény Rázga Pál, illetve hitvese sírjánál folytatódott. Rázga Pálné síremlékét ugyancsak együttes erővel, közadakozásból, a Pozsonyi Casino hathatós támogatásával, illetve a Magyarországi Evangélikus Egyház anyagi segítségével sikerült felújítani tavaly, így már méltó módon megjelölt sírhelyen nyugodhatnak.

A teljes cikk itt olvasható.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!