Megható pillanatokkal kezdődött a templomi megemlékezés: miközben Dénes István Lukács esperes a mártír tábornokokat említette, Nacsádiné Csuka Melinda lelkipásztor egy-egy szál fehér rózsát tett a vázába a vértanúk emlékére. Az esperes Máté evangéliuma alapján hirdette az igét, felhívva az egybegyűltek figyelmét arra, hogy Jézus sorsközösséget vállalt mindannyiukkal. Lehet boldog, akit üldöznek, hiszen az elköteleződés áldozatokkal jár, mondta az esperes. Elköteleződhetünk Krisztus mellett, egy hivatás vagy ember mellett, a nemzet mellett, tette hozzá, s a vértanúk halála a bizonyságtétel, hogy merjük felvállalni hitünket, nemzeti hovatartozásunkat.  

Szabó Ervin olaszi plébános felidézte Kossuth Lajos torinói beszédét, amelyben „magyar Golgotának” nevezte Aradot, és elmondta: keresztényként feladatunk megemlékezni a vértanúkról, s imádkozni lelki üdvükért.

Kardos József unitárius lelkipásztor szintén Máté evangéliumára alapozta szavait, de beszélt arról is, hogy 170 éve a megtorlás, a bosszú sötétsége borult Magyarországra. A sötétséget egy apró fény is megtöri, sok apró fény pedig eloszlatja, monda beszédében a lelkész, aki azt is hangsúlyozta: ha el is tér a véleményünk, tudnunk kell tenni a nemzetért. 

Szakács Zoltán lelkipásztor és lánya, Kata, zenés szolgálata után Demeter Katalin, a kolozsvári főkonzulátus konzulja arról is beszélt, hogy az a 13 ember magyar volt, bár volt, aki nem is beszélt magyarul, de mindannyian a magyar alkotmányra tettek esküt. „Emlékezünk: ez a bizonyosság, hogy a magyar nemzet megmarad” – zárta beszédét, majd Mátyás Attila evangélikus lelkipásztor szétforgácsolódástól is intő üzenetét Dénes István Lukács esperes olvasta fel. 

A cikk itt folytatódik.