A sorozatot szombat este 18 órakor dr. Béres Tamás, egyetemi tanár, az Evangélikus Hittudományi Egyetemem Rendszeres Teológia Tanszékének vezetője, ökoteológus nyitotta Mindennapi kenyér az asztalunkon című szolgálatával. Többek között arról is beszélt a hallgatóságnak, hogy Isten ránk bízta teremtménytársainkat: minden állatot és minden növényt. Nekünk pedig Isten teremtőtársaként felelősséggel kell őriznünk, megtartanunk a ránk bízottakat.
Dr. Béres Tamás szolgálatával párhuzamosan gyerekfoglalkozás zajlott a gyülekezeti teremben.
Az este a tavaly alakult Valami Más nevű "teológus zenekar" koncertjével folytatódott. Az együttes saját maga írja dallamait és szövegeit. A zenekar lelki mélységekbe vitte magával a hallgatóságot, az igényes dallamok és dalszövegek segítségével pedig közösen gondolkodhattunk hitről és Istenről, érezhettünk át lelki vívódásokat, Isten közelségét, jelenlétét.
Az esemény vasárnap a 11 órás istentiszteleten folytatódott. Dr. Pángyánszky Ágnes, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen Gyakorlati Intézetének vezetője tartotta az igei szolgálatot. A lelkésznő Mindennapi kenyér Jézus Krisztus címmel Jézus Krisztusról, az élet kenyeréről prédikált Jn 6,35 alapján. Saját készítésű kenyere segítségével rámutatott arra, hogy minek, kinek kell életünk középpontjában állni, és hogy Isten az, aki éhes lelkünknek kenyeret, táplálékot adhat.
A gyülekezet az úrvacsora alkalmával Jézus Krisztust, az élet kenyerét valóságosan is magához vehette. A liturgiában dr. Pángyánszky Ágnes és Lukács Máté András galgagutai beosztott lelkész közösen szolgáltak.
Az evangélizáció záró alkalma vasárnap este 18 órakor kezdődött, ahol Vincze Délia szegedi intézményi lelkésznő szolgált Mindennapi kenyér az ószövetségi ember asztalán címmel. A lelkésznő megismertette a gyülekezettel, hogyan zajlott az ószövetségi emberek életében a vendéglátás, illetve rámutatott arra is, hogy Isten hogyan láthat minket vendégül.
Az eseménysorozat is egy vendéglátással, szeretetvendégséggel zárult.
Az evangélizáció-sorozat igazi lelki kenyeret jelentett a hallgatóságnak. Ezúton is hálás szívvel köszönjük minden szolgálattevőnek, hogy valódi lelki táplálékot hoztak számunkra!