– Létezik keresztény opera, ahogy a Jézus Krisztus szupersztár című musicalre egyértelműen mondhatjuk, hogy keresztény darab?

– Explicit nincs keresztény opera, persze, hisz háromszáz éve a legtökéletesebb Jézus-operákat már megírták. Johann Sebastian Bach két fennmaradt passiója ugyanis Jézus-opera, azaz ebben az értelemben olyan, mint a Webber-mű a musicalek közt. Nem tennék egyenlőségjelet a szerzők közé – pláne amióta a Porgy és Besst játsszuk, és oly nyilvánvaló „vendégszövegalapokat” hallani, hogy csuda –, de ha Webber Szupersztárját se lehet meghaladni, mi értelme volna Bach ellenében próbálkozni bárkinek? Mi amellett, hogy a Máté-passiót játsszuk minden évben, ráadásul a nekünk sokkal jobban álló romantikus Mendelssohn-hangszereléssel, azért rajta kívül is számos, jellegében-témájában erősen keresztény operát találtunk a tematikus évadunkhoz.

– Mondana pár példát?

– Az operák operája számomra nem a Don Giovanni, hanem Az árnyék nélküli asszony, Richard Strauss fő műve. Szövegét is zseni szerezte, Hugo von Hofmannsthal, és Strauss-szal a teljes első világháborút végigtöprengték az élet valódi értelmén: az élet továbbadásán. Fegyverek zaja közepette ez a két művész keresztény hitelveken nyugvó anyagot alkotott, adott pontokon pedig jól adagolt lélekvándorlásos, keleti filozófiai érintettség is található benne. Mint Wagner Tetralógiája, az Árnyék nélküli asszony is önmagában zárt mitológia, viszont fundamentumában keresztény. Nem vagyok nyelvész, de amikor a „Schatten”, az „árnyék” német főnév egyik atavisztikus mellékjelentése a fogamzóképesség, és erre játszik rá a mű, akkor eszembe jut az egyik száz év előtti katolikus népénekünk, amelyben ez áll: „A Szentlélek megárnyékoz, / S áldott méhed gyümölcsöt hoz.” Hát nem gyönyörű? Német sztárrendező, Frank Hilbrich jegyzi majd az új Don Carlost, amely Friedrich Schiller drámája, és amely a katolikus egyház inkvizíciós túlkapását is pellengérre állítja – megjegyzem, Verdi Itáliájában nem tiltották, ez meggyónt bűn volt már akkor is. A Tannhäuserben Wagner saját művészi vergődését mutatja be a hit és a tisztaság, valamint az élet élvezetei és a korláttalanság között – örök érvényű dilemma ez, ahogy az új Parsifalé is, amikor egy hitében, tartásában megroggyant ősi közösséget kell egy balga, de bűntelen, kívülről, de eleve elrendelve érkezett ifjúnak felráznia. Valójában igen gazdag operai kosárból válogathattunk az évadra, lám, helyi érdekű megváltó is akad kettő, Elisabeth és az ifjú Grál-lovag – Poulenc karmelita apácáit pedig saját Salve Reginájuk kíséri át a guillotine utáni örök életbe.

– Schwajda György egykori színházi pályázatában azt írta, hogy a színház egyszerre templom és játszótér. A templomhasonlattal Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója is élt. Az operaház is templom?

– Az. Mégis csak módjával használnám a szót, mert egyfajta túlzott pátoszt is érzek benne, és ez a mi nehéz műfajainknak, a sokszor eleve naftalinnal bélyegzett operának és balettnek nem tesz jót. Ráadásul minden templom annyit ér, ahányan látogatják – ezért bosszantanak is a bezárt templomok –, és nekünk sokkal fontosabb, hogy jöjjenek, semmint hogy nosztalgikus életútinterjúknak a „művészet szent temploma” kifejezésével azonosuljunk, és riasszuk vele a jövő bizalmatlan és ismerethiányos közönségét. Egyáltalán: az épület sosem lehet fontosabb, mint maga az intézmény, a közösség, azaz a benne működő tehetség és tudás! Énekelni éppúgy meg lehet tanulni egy omló falú kis tanteremben pianínó mellett, mint a hangszigetelt, ledcsíkos stúdióban, ahol hangversenyzongora áll. Ahogy nem a ruha teszi az embert, úgy a Magyar Állami Operaház sem habarcsból, kőből és nem is Ybl-tervekből áll elsősorban, hanem élő entitás – arról nem is beszélve, hogy az Andrássy úti palota avatása előtt már bő fél évszázada intézményesült az operajátszás Budán, Kolozsvárott meg még régebben. Az opera csak sznobok számára jelent aranykariatidát, mert valójában sokkal inkább például az a hat énekművész volna az opera, akik a fejükben-torkukban lévő tudással bárhol előadják Mozart Così fan tuttéját. Nem véletlen, hogy az intézmény rövidítésében kilencedik éve irtom az „Operaház” alakot: az ugyanis egy csodálatos épület, míg az „Opera” maga a humán érték, amely sokkal-sokkal fontosabb. És aki ma nem jön az Erkel Színházba, mert csak az Operaház nyitását várja, az a tartalom elé sorolja a formát. Ybl Miklós alázata is abban állt, hogy új épületével szolgálni kívánta a már létező magyar operát. Óvnék attól, hogy bárki egy épület fétisének még vastagabb aranyozásán lamentáljon anélkül, hogy a közösséget, a társulatot tekintené európai értéknek, és ennek megőrzésén, erősítésén munkálkodna. Yblhöz is így maradunk hűek.

– A „keresztény évad” kifejezéstől azonban nem óvakodott. Sőt, Antall József néhai miniszterelnök idézetével harangozta be az évadot, amely így hangzik: „Európában az ateista is keresztény.” Miért választotta ezt az idézetet, és milyen pontosan a keresztény évad?

– Telitalálat ez a mondat, európai értelmű világmagyarázattá is tágul. Mi monopol állami intézmény vagyunk, nem tehetjük meg, hogy irányszínház legyünk, például művészszínház vagy népszínház. Nekünk mindent kell tudnunk. És ebből fakadóan mindenki a potenciális vendégünk, így az is jöjjön, aki például nem keresztény, mert ő is érteni fogja, hisz magyar, itt nőtt fel, itt él velünk Európában. Katolikusként nagyon örülök, hogy önök, evangélikusok meghirdették az úrvacsora évét, ráerősítve a 2020-as eucharisztikus kongresszusunkra: mindehhez kíván artisztikus értelemben hozzájárulni a mi tematikus évadunk. És tulajdonképpen minden opera keresztény, hiszen tőrőlmetszett európai műfajként a kereszténységbe született bele. Így még azon szerzők is végső soron keresztény műveket írtak, akik az opera hajnalán a reneszánszból kinövő mitológiai történeteket tudták csak feltenni a színpadra. Tehát nem vallásos évad a mienk, hanem azt mutatjuk meg, hogy amit szeretünk és értékesnek vélünk, abban mind ott van a keresztény jegy.

– Melyek azok a kivételek, különlegességek, amelyek az operaszínpadokon ritkán jelennek meg, de most láthatók lesznek?

– Különlegességként műsoron lesz két Ramirez-mise, amelyekre balett készül, a Ments meg, Uram! című vizuális koncert az amerikai Heggie halálsoros operájával, és bemutatjuk II. János Pál pápa darabját, Az aranyműves boltja című drámaoratóriumot is. Ezek kamaraművek, viszont Händel Messiása Mozart átiratában nagyszabású karácsonyi ajándék lesz.

– Az évad első operapremierje Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című operamusicalje lesz Szente Vajk rendezésében. A műről korábban már írtunk lapunkban a miskolci operafesztiválon előadott zenei premierje kapcsán. Mit tudhatunk most a színrevitelről?

– Levente és Vajk is képes nagy tablókban gondolkodni, látványos produkció készül rengeteg statisztával, artistákkal. Gyöngyösi Levente az évad végén másik izgalmas ősbemutató részese is lesz, hisz Szörényi–Bródy István, a király című alkotásának operaváltozata az ő szimfonikus hangszerelésével kerül színpadra Trianon századik évfordulóján. Bizonyára külön érdekességet hordoz, hogy a magyar opera világának doyenje, Szinetár Miklós rendezi ezt az egyébiránt szintén keresztény operát, amely mindannyiunk pórusaiban ott van: egy igen érzékeny pillanat kivételes lehetősége ez, mint az opera fénykorában, amikor mindenki tudta, mit fog hallani, és már előre szerette.

– Ezeknek a teljes ellentéte lesz valószínűleg a Horváth Csaba rendezte Keresztkantáták bemutatója.

– Mert kamaramű, igen. A par excellence nem operaszerző – viszont lutheránus! – Bach tényleg nagyon izgalmas! Aki a Parasztkantátát, az Esküvői kantátákat vagy a Vadászkantátát hallgatja, dramatikus művet hall. Korábban a János-passióból született színpadi előadásunk, világi kantátáiból is készítettünk produkciót. És megy minden húsvétkor a Máté-passió M. Tóth Géza speciális, szövegközpontú vetítéseivel, különböző metróállomásokon a Kávékantáta is mindig elhangzik tőlünk Bach születésnapján. A friss évadban mindehhez egy ujjongó egyházit is rakunk, a „Jauchzet Gott in allen Landen” [Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön] kezdetűt. Ez utóbbi szoprán kantáta trombitával, míg a Keresztkantátákban egy basszista szerepel, minden alkalommal a korált éneklő egyházi kórus áll mögötte, az előtérben pedig mozgásszínházat láthat a közönség. Mi az összművészet intézménye vagyunk, az értékek folyamatos újratálalása is dolgunk.

– A reformáció indulása ötszázadik évfordulójának emlékévében egy ceglédi beszélgetésen úgy fogalmazott, hogy a hétköznapokban nem igazán érhető tetten a keresztényi magatartás. Mit értett ezen?

– Sajnos a keresztényi „eljárás”, közeledés, a szelíd, de határozott kommunikáció nem hatja át a jelenünket ma, ez biztos. Píszí [pc – politikailag korrekt] van vagy trollkodás, és ezügyben sürgetném a változást rajtunk is, másokon is. Számunkra krisztusi parancs a példamutatás. Józanság és tiszta kéz mellett türelem és irgalom az intézményvezetésben, például. Vagy levelekben igazat kell írni, ha viszont kaptuk, akkor arra illik válaszolni, cikkekben nem inszinuálni, hülyeségeket nem pletykálni. Természetesen semmivel sem vagyok elégedett, magammal pláne nem. De a keresztény évad is módot adhat a javulásra.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 37–38. számában jelent meg 2019. szeptember 22-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.