Ismét sokan jótékonykodtak a Vajda alapítványi bálján

Ismét sokan jótékonykodtak a Vajda alapítványi bálján

Share this content.

Szöveg: Mészáros Tünde
Szarvas – Hagyományosnak mondható, hogy az őszi bálok sorát a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium és a Szarvasi Vajda Péter Alapítvány rendezvénye nyitja meg. Az idén sem volt ez másképp: 2019. október 13-án került megrendezésre hetedik alkalommal az evangélikus gimnázium tanulóinak támogatására szervezett esemény az Árpád szálló dísztermében.

Szép számmal gyűltek össze a gyönyörűen feldíszített teremben (szülők, támogatók, vendégek), hogy a közös, kellemes szórakozás mellett adományokat gyűjtsenek, amelyekkel az alapítvány a tehetséges tanulókat segíti a versenyeken való részvételben, a felkészülésben, jutalmazva őket az elért sikerekért.

Ebben az évben a műsorközlő szerepét ismét Fodor Mariann, vajdás öregdiák vállalta. A vendégeket az iskola vezetése egy pohár pezsgővel fogadta, majd fél nyolckor elkezdődött a bál. A megjelent vendégeket a Vajda Péter Alapítvány elnökhelyettese, dr. Dani Dóra köszöntötte, majd Lázár Zsolt esperes a fenntartó képviseletében, Babák Mihály polgármester pedig az önkormányzat nevében mondta el köszöntését.

Ezután következett gimnáziumunk tehetséges diákjainak műsora. Először iskolánk zenekara lépett színre - Garai Hajnal gitározott és énekelt, Balde Ákos énekelt, Lázár Dániel zongorán kísért és Gácsi Gergő cajonon dobolt. Először a Bagossy Brothers Campany Olyan ő  címűszámát adták elő, majd a mindannyiunk által ismert Bikini-szám, a Mielőtt elmegyek hangzott el. A közönség körében nagy sikert aratottak a dalok, melyeket mindenki együtt énekelt a „csapattal”. Garai Hajnal Cserháti Zsuzsa Kicsi gyere velem rózsát szedni című számával ismét elkápráztatott bennünket. Buzás Bencét pedig már ismerjük a tavalyi X-faktorból, ahol eredményesen szerepelt. Most az alapítványi bálon mutatkozott be a vendégeinknek - ByeAlex Ősz, valamint Türk Máté Az én világom című dalát adta elő.

A zenei blokk után nyitótánc következett, ahol a fiatalabb tanulók keringőztek gyönyörű, hófehér ruhákban. Szólót énekelt Himer Tünde. A tánc betanítását köszönjük Himerné Duló Erikának.

Ezt követően köszöntötte a vendégeket iskolánk igazgatónője, Kitajkáné Szántai Mária. Zahorecz Pál iskolalelkész asztali áldása után pedig már a finom vacsora érkezett, amit ebben az évben is a Turul Kisvendéglő szolgáltatott.

Aki vacsora után egy kis édességre vágyott, válogathatott a Cuki Cukrászda kínálatából, amiből a koktélokat kedvelők is bőven válogathattak.

Ezután semmi nem zavarta a gondtalan szórakozást, amihez a zenét a Black Five zenekar adta. Az est programját két alkalommal is tombolahúzás színesítette, melynek során a nagylelkű támogatók jóvoltából értékes nyereményeket sorsolhattunk ki.

Sikeres, szép estén vagyunk túl, az iskola és az alapítvány nevében köszönjük a támogatást mindenkinek, aki hozzájárult az est megrendezéshez személyes jelenlétével, tombolatárgy felajánlásával, vagy támogatójegy vásárlásával! Külön köszönjük a Bata családnak, hogy felajánlásukkal ilyen széppé tudtuk varázsolni az Árpád szálló dísztermét!

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!