Az önálló katonalelkészi hierarchia kiépüléséről a 16. század elejétől beszélhetünk. Elindítója I. Miksa, a Német-római Birodalom császára volt, akit mint „utolsó lovagot” tart számon az európai történelem. Célul tűzte ki, hogy a rabló lovagokból keresztény vezéreket neveljen. Arra törekedett, hogy hűbérurai becsületes harcosokká váljanak, s hogy gondoskodjanak alattvalóik képzéséről és fegyelmezettségéről. Ennek érdekében szabályzatot adott ki, amelyben lefektette a katonalelkészet normáit, valamint az állomány szolgálatának kereteit, illetményrendszerét, nem feledkezve meg az erkölcsi vonatkozásokról sem.

Vasszigorral lépett fel a császár a századok alatt végbement lezülléssel és az ebből fakadó bűnökkel szemben. Istenkáromlásért nyelvkitépés, hamis esküért az esküujjak levágása volt a büntetés. Babonaságért, varázslatért, nőkkel való erőszakoskodásért és fajtalanságért halálbüntetés járt.

Miksa tudta, hogy a legkeményebb megtorlás sem vezet célra, ha mellette nincs jóra nevelés. Éppen ezért elrendelte, hogy a hűbérurak gondoskodjanak katonalelkészről minden ezred és zászlóalj részére. A katonalelkész itt már nem önkéntes alapon kísérője a hadra kelt seregeknek, hanem esküt tett, a hadi bíráskodás és fegyelem alá rendelt katona. A törzshöz tartozik, de mivel nem teljes felszerelésű, a tisztikaron kívülre van sorolva.

Elmaradt pápai jóváhagyás

I. Ferdinánd 1543-ban a hadserege számára tábori püspököt szeretett volna állítani a seregnél szolgáló papok irányítására, de pápai jóváhagyást nem kapott rá, ezért tábori helynököt rendelt a katonapapok vezetésére. Pápai jóváhagyás nélkül az intézkedés nem volt tartós, így a papok mint katonák továbbra is az ezredparancsok joghatósága alatt álltak, a lelki joghatóságot pedig az illetékes megyés püspök vagy a szerzetesi elöljáró gyakorolta.

A korabeli hadszervezet szerint a sereg ezredekből állt össze, amelyeket jelentős kiváltságokkal és önállósággal ruháztak fel. Az 1618–1648 között zajlott harmincéves háború alatt minden császári ezrednek volt egy lelkésze, hasonlóképpen a francia és a bajor választófejedelem seregeinél is. Minden ezred önmagában egy plébániát képezett. Az ezredplébános felvétele az ezredparancsnok joga volt. A katolikusok a táborban, a protestánsok a táboron kívül gyakorolhatták vallásukat.

II. Ferdinánd érte el 1623-ban, hogy az elődje által létrehozott általános tábori helynök pozícióját a pápával is megerősíttesse. A hadicselekmények idején a harcoló csapatoknál szolgáló tábori lelkészek a tábori helynök joghatósága alatt álltak. A béke helyreálltával megszűnt a tábori elöljáró megbízatása, a lelkészek és a katonák visszatértek eredeti állomáshelyeikre és egyházi elöljáróik joghatóságába.

A jezsuiták kezében

III. Ferdinánd már nem nevezett ki több tábori helynököt, hanem VIII. Orbán pápához fordult, hogy a tábori lelkészek ellátására egyházjogilag is rendezett megoldást találjanak. A császár a hadsereg lelkipásztori ellátását a jezsuita rend tagjaira szerette volna bízni. A pápa ezt támogatta, így az 1643. szeptember 18-ai pápai brevében [pápai törvényt tartalmazó okmány – a szerk.] a császári gyóntatót püspöki joghatósággal ruházta fel, így a tábori főkáplán tisztségét a jezsuita rend feloszlatásáig, 1773-ig a rendhez tartozó főgyóntatók viselték.

Bár a tábori főkáplánok joghatósága csak a háború idejére vonatkozott, a joghatóság már azokra a személyekre is kiterjedt, akik civilként – feleség, gyermek, árusok, szolgák stb. – a táborban éltek, és követték a tábor vonulását. A tábori főkáplánok Bécsben éltek, állomáshelyüket nem hagyhatták el, fizetésüket az udvartól kapták. A végrehajtásban és az ügyvitelben segítségükre volt egy vezérkari káplán, valamint két világi pap.

A többi rend elöljárója és püspöke tiltakozott az ellen, hogy papjaik fölött a jezsuiták gyakoroljanak joghatóságot. Ezért szükségessé vált, hogy az apostoli tábori helynök helyettesi minőségben egy világi papot is kinevezzen. A joghatósági vita a világi papsággal is kiéleződött, ugyanis a téli egy helyben lakás után már a helyi plébánosok formáltak igényt a katonákra. Ez a probléma csaknem százötven év után rendeződött.

Amikor III. Ferdinánd a jezsuiták gondjaira bízta a katonalelkészséget, nyolcpontos utasítást küldött a tábori főkáplán számára, amelyben előírta, hogy a katolikus vallásgyakorlatot minden ezredben biztosítani kell, kivéve azokat az ezredeket, amelyeknél császári engedéllyel evangélikus prédikátort tarthatnak. Az utasítás az evangélikus lelkészek alkalmazásának feltételeit is meghatározta: katolikus templomban nem tarthatnak nyilvános igehirdetést, csak magánháznál vagy szabad ég alatt; a helyi elöljáró ellenőrizze, hogy a katolikusok ne vegyenek részt az istentiszteleteken.

A császár és a szász választófejedelem 1695. május 6-án megegyezett, hogy a császári sereget nyolcezer fős szász csapat fogja támogatni. Ezzel a protestáns katonaság részére is biztosítva lett a szabad vallásgyakorlás.

Az állandó hadsereg időszaka

III. Károly uralkodásakor az 1750-es katonalelkészi állomány a tábori főkáplánon és a központi tisztségviselőkön, valamint a birodalom különböző országaiba kihelyezett öt általános helynökön kívül száztíz főt számlált, így minden ezrednek, magasabb parancsnokságnak és intézménynek jutott belőlük. A katonalelkészek illetménye állomás és beosztás, béke és háború ideje szerint változott, de sohasem volt arányban rendfokozati besorolásukkal. A parancsnokságok maguk is nehezményezték ezt, és a parancsnokok sokszor a saját zsebükből vagy különböző címeken a közpénz terhére egészítették ki a lelkészi jövedelmet, így ezért először engedélyezték, majd rendszeresítették számukra a stólajövedelmet [adomány, amelyet kereszteléskor, esketéskor, temetéskor, bizonyos iratok kiállításakor adnak a pap számára – a szerk.] is.

A Daun-ezred 1733-ból származó szabályzata a lelkész kötelezettségeiről egyebek között így ír: „Mivel a katonalelkész azért van, hogy életmódjában mindenkinek tiszteletre méltó előképe legyen, azért minden fő- és alantas tisztnek, nemkülönben közembernek kötelessége őt tiszteletben tartani, mint lelki atyját respektálni, jelenlétében pedig minden mosdatlan beszédmodortól és neveletlen viselkedéstől tartózkodni, aki ez ellen vét, az a kápolnaalap javára bírságot fizet.”

A szabályzat részletezi a lelkészi szolgálat rendjét: az alá- és mellérendelést, a függelemkérdést, az istentiszteleti rendet, a hitoktatást, a betegek látogatását, a húsvéti gyónást, a stólaszedést, a temetést és az esketést. Megtiltja bármely idegen lelkésznek az ezredkörletbe való belépést és ott egyházi szolgálat végzését. Ha valamelyik tiszt idegen lelkész előtt kötne házasságot, a stóladíj az ezredlelkészt illeti meg. A szolgálati rend megóvása végett a lelkész az ezredparancsnokot is értesíteni tartozik az egyházi hatóságával lefolytatott s a szolgálatot érintő ügyekről.

A tábori lelkész kötelessége volt az ezred anyakönyveinek pontos vezetése, a kápolna gondozása és az erkölcsi élet szemmel tartása. A szabályzat háború idejére megszabja a tábori lelkész öltözködését, tartózkodási helyét a harc előtt, alatt és után. A tábori közös esti imára vonatkozólag előírta, hogy az ezred állja körbe a papját, s az feszülettel a kezében mondja elő a Miatyánkot, az Üdvözlégyet, a Hiszekegyet, ezután adjon áldást.

A szabályzatokból jól látszik, hogy az ezredlelkész plébánosa-parókusa az ezrednek, annak minden jogával és kötelezettségével. Katonaként szolgálva mégsem egészen katona. Felszentelt pap, mégis kettős – egyházi és katonai – joghatóság alatt áll.

Amíg a katonalelkészség a jezsuita rend részeként működött, a tábori főkáplánok nem törekedtek az önállóság elnyerésére, hiszen a szerzetesi közösség megfelelő lelki, szellemi és anyagi hátteret biztosított a katonalelkészeknek.

A helyzet jelentősen a tábori lelkészség jezsuita rendtől való elszakadásával és az állandó hadsereg létrehozásával változott meg. Az állandó „császári-királyi” hadsereget az 1715. VIII. törvénycikk hozta létre, de az önálló Apostoli Tábori Helynökség pápai megerősítése 1773. december 22-ig váratott magára. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 39–40. számában jelent meg 2019. október 6-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.