Kudlik Júlia és Szvorák Katalin a Budavárban

Kudlik Júlia és Szvorák Katalin a Budavárban

Share this content.

Budapest – 2013. október 20-án a budavári evangélikus templomban mutatta be a két művész legújabb, Szeretettel című lemezét. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Mit jelent és hogyan lehet szeretni?

A lemezbemutató alapján Jézus példázata jut eszembe, amelyben arra figyelmeztet Urunk, hogy nézzünk körül és vegyük észre: Isten gondoskodása nemcsak a teremtett világot, hanem azon belül minket is körülvesz és áldásával kísér. Az idén a Magyar Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett volt televíziós bemondó és a Kossuth-díjas énekes első közös albumán a bibliai idézeteken keresztül a népi és vallásos énekeken át olyan gondolatok csendültek fel a budavári templomban, melyek egyaránt nyújtottak elmélyedésre lehetőséget és aktív, cselekvésre való buzdítást. Mindezt teszik úgy, hogy a szeretetet tisztán és leplezetlenül megfogalmazzák és együtt állnak ki a jóért. Ugyanakkor keresik a kapcsolatot velünk. Pál apostol szeretethimnuszán keresztül Albert Schweitzer és Teréz anya gondolatai olyan ívet mutatnak, mely kifejezik: teremtettségünkből fakadóan nemcsak magunkra, hanem másokra, szűk és tágabb környezetünkre is gondolnunk kell. Mindehhez azonban nemcsak az ember elhatározását társítják, hanem a kegyelem ajándékára is felhívják a figyelmet. Egyedül ugyanis olyanná lennénk mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.

A budavári evangélikus templom közösségét Balicza Iván evangélikus lelkész köszöntötte. A lelkész elmondta: „arra a szeretetre, mely Szvorák Katalin és Kudlik Júlia előadásában hallható csak úgy tudunk választ találni amennyiben megtaláljuk a közös gyökeret, a Szentírást. Döbrentey Ildikó mesemondó beszédében saját történetéből indult ki. Az ember azáltal, hogy nemcsak magát tekinti, gazdagabbá válhat. Észreveheti a másikban rejlő felcsillanó szépség és szeretet megfogalmazódását. „Amikor egy újszülött szemébe nézünk – bármennyire is biológiailag megmagyarázható a tekintet érdekes perspektívája – nekem mégis, mindig az egyetemesség fogalmazódik meg a szempárban. Azaz nem csak úgy jöttünk a világra, hanem valaki küldött minket ide” – fogalmazott Döbrentey Ildikó.

A két művész közös hitvallását a Szeretettel című lemezen, vagy élőben legközelebb 2013. október 26-án Párkányban, míg november 14-én Mosonmagyaróváron hallhatja a közönség.  

Hivatkozások: Szvorák Katalin honlapja. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!