Előszó

Isten iránti hálával és nagy örömmel tesszük le egyházunk asztalára Túróczy Zoltán püspök (1893–1971) igehirdetéseinek legújabb kötetét. A 2007-ben létrehozott Túróczy-hagyaték Alapítvány alapító okiratban is rögzített célkitűzése, hogy egykori püspökünk „igehirdető szolgálatát elérhetővé [tegye] az egyház mai nemzedéke számára, hogy ily módon hozzájáruljon az egyház megújulásához.” Túróczy Zoltán nemcsak azáltal különleges személy egyháztörténetünkben, hogy háromszor választották püspökké, és a pártállami hatalom háromszor állította félre, hanem azáltal is, hogy mint igehirdetőnek, evangelizátornak páratlanul hatásos és hatékony volt szolgálata. 
Hogy az igehirdető, a „szónok” hatásosan végzi munkáját, ez minden hallgatója számára felismerhető. Szónoki adottság, nyelvi leleményesség, ha kell, az ablakokat, de az emberi érzelmeket is megrázó hang olyan eszközök, amelyek nem hiányoztak Túróczy Zoltán „fegyvertárából” sem. Ha ezek az adottságok hasznosnak tűnnek is a szónok számára, nem ezek teszik igazi igehirdetővé az Isten emberét. Nem ettől lesz hatékony a szolgálata. Az kegyelmi ajándék. Nem a szuggesztív egyéniség tömegeket rabul ejtő hatása, hanem egyedül a Szentlélek Úristen munkája, hogy a kétélű kard (Zsid 4,12–13) hogyan munkálkodik az igehallgatók életében. Isten embereket kereső szeretete sokakat ért el és hódított meg Túróczy Zoltán prédikációival. 
Kötetünk címével kétszeresen is tanúságot szeretnénk tenni. Egyrészt – megszólított igehallgatóként – arról, hogy Túróczy Zoltán prédikációi ma is korszerűek, időszerűek. Lehet, hogy egy-két szó, kifejezés hatvan év távolából szokatlannak, régiesnek tűnik – de az üzenet, a hír, amellyel szívünkön kopogtat! Mutatis mutandis ezekre az igehirdetésekre is áll, amit a Szentírásról mond az ádvent 1. vasárnapi prédikációban: „A Biblia azonban nemcsak megmarad, hanem él is. Nincs dohos régiségszaga. Mindig modern. Minden időben Isten mai beszéde a ma élő emberhez.” Másrészt e kötet prédikációi – de legyenek bárkiéi is az egyház gazdag kincsestárából, akár Aranyszájú Szent Jánosé vagy Lutheré – azért maradnak, maradhatnak korszerűek, időszerűek, mert a témájuk időszerű: Isten örök szeretete, amely megjelent a mi Urunkban, Jézus Krisztusban. Ez az örök érvényű, mindig időszerű, minden korok embere számára létfontosságú üzenet! Ennek kell hirdettetnie! Az apostoli és az evangéliumi igehirdetésnek ezért a középpontja a keresztről szóló beszéd (1Kor 1,17–18). Ezt az örökké időszerű üzenetet jeleníti meg a címlapra került kép is, amely Kis-Tóth Ferenc festőművész alkotásáról készült. Hálásan köszönjük az alkotónak, hogy nagyvonalúan engedélyezte e kép felhasználását. Egyúttal a köszönet szavával kell fordulnunk Terei Gáborné felé is, aki a szövegek digitalizálását végezte.
Amikor e könyv anyagát terveztük, szinte magától adódott a gondolat, hogy az 1989-ben megjelent Posztillás könyv „folytatását” kellene kiadni. Abban ugyanis az 1952/53-as egyházi évre előírt igerend alapján a magyar perikóparend evangéliumi sorozatáról írt igehirdetések jelentek meg. A következő, 1953/54-es évben pedig az epistolai (levélbeli) igék kerültek sorra. Először úgy tűnt, hogy a győri gyülekezet levéltárában őrzött anyagban ez is megvan. Később azonban kiderült, hogy néhány ponton hiányos a sorozat, ezért ezeket pótoltuk. Bár ezáltal a sorozat egysége ezeken a helyeken csorbát szenvedett, mégis jobbnak láttuk ezt a megoldást, amelyről a függelékben található táblázat és az előtte olvasható bevezetés ad tájékoztatást.
Tekintettel arra, hogy az igehirdetések szövegében idézett igék az 1937-es kiadású, revideált Károli-fordításból valók, amelyet bizonyíthatóan Túróczy Zoltán is használt, az alapigéket is ebből a kiadásból vettük át. Igaz ugyan, hogy ezzel vállalnunk kellett a némelyek számára talán nehézségeket is jelentő régiesebb nyelv használatát, de csak így volt biztosítható, hogy az egyes igehirdetések előtt közölt textusok és az adott prédikációban olvasható idézetek szerves kapcsolata világosan felismerhető legyen az olvasók számára.
Külön kérdés, hogy a kötetünkben közölt igehirdetések közül melyek hangzottak el, és melyek azok, amelyeket a félreállított és a szolgálati lehetőségben is korlátozott püspök „az íróasztal fiókjának írt”. Ahol a kézirat egyértelmű utalást tesz az elhangzásra, a függelékben található táblázatban közöljük. Azt azonban nagy bizonyossággal tudhatjuk, hogy a „születésük” évében, az 1953/54-es egyházi esztendő folyamán az igehirdetések túlnyomó többsége nem jutott el élőszóban az igére vágyódó lelkekhez. 
Az a reménységünk, hogy a Lélek a holt betűket is megeleveníti, és az olvasott prédikációk is élő igévé, viva vox evangelii-vé lesznek a mai olvasók számára is – ahol és amikor Istennek tetszik. S ha ez megtörténik, akkor részesei leszünk az igehirdetés csodájának, amely által Ura akarata szerint él az egyház nemzedékről nemzedékre. Ennél többet nem várhatunk, ennél kevesebbet nem remélünk, amikor Túróczy Zoltán születésének 120. évfordulóján útjára bocsátjuk ezt a könyvet. 
Győr–Budapest, 2013 októberében
ITTZÉS JÁNOS nyugalmazott püspök, a Túróczy-hagyaték Alapítvány kuratóriumának elnöke

*****

Nem muzeális érték a Biblia, melynek értéke régiségében van, de amely már csak vitrinbe való, mai jelentősége nincs. A Biblia él, és meg marad örökké. Mindennek rendelt ideje van. A mező füvének, a kert virágának s az ember dicsőségének is. Az egyik tavasztól őszig él. A másik pár nemzedéken át. De az Úr beszéde megmarad örökké. A Biblia túlél mindenkit és mindent. Túléli az eget és a földet is. Ég és föld is elmúlnak egyszer, de az Úr beszéde megmarad örökké. Pedig az ember mindent elkövetett és elkövet azért, hogy elpusztítsa a Bibliát. Tiltott könyvvé tették, hajtóvadászatot rendeztek utána, máglyákon égették meg. Támadták a gúny nyilaival, a tudomány fegyverzetével. A Biblia túlélte minden támadóját. A Biblia azonban nemcsak megmarad, hanem él is. Nincs dohos régiségszaga. Mindig modern. Minden időben Isten mai beszéde a ma élő emberhez. Péter nem romlandó magnak mondja. Olyan mag tehát, mely nem veszíti el csíraképességét. Élet fakadt belőle, mikor először hangzott el. Élet maradt benne akkor is, mikor betűkbe merevedett. Évezredek során olvasták, s évezredeken át születtek tőle újjá embermilliók.
(Az ádvent 1. vasárnapi igehirdetésből, 12. o.)