A kiállítás anyagának alkotója, Széman Richárd fotográfus, közismert személy a főváros 16. kerületében. Lelkes támogatója a helytörténetnek, és aktívan részt is vesz a kerület múltjának kutatásában. A Kertvárosi Helytörténeti Gyűjtemény munkatársa. Számtalan kiadványban jelentek meg fényképei. Lantos Antal helytörténésszel és Tóth Miklós kerületi főépítésszel közösen állította össze a helyi építészeti értékek gyűjteményét „XVI. kerület épített világa” címmel.
Jelen kiállításának fő ihletője a cinkotai öregtemető, amelynek borostyánnal benőtt keresztjei, mohos sírkövei festői látványt mutatnak a fotókon. A tárlatot megnyitó, sok szállal Cinkotához kötődő művész-tanár, Ádámffy Pál felhívta a figyelmet arra, hogy a fotók több mondanivalót hordoznak, mint amit első pillanatban látunk. Kiemelte az egyik alkotást, amelyen az antik fényképekre emlékeztető barnás szín uralkodik, de a sírkövön látható porcelán-arckép előtt egyetlen üde zöld levél sugallja a feltámadás reménységét.
A megnyitó ünnepségen megszólalt Nyírfalvi Károly költő is, aki a témához kapcsolódó költeményét szavalta el.
Hálás köszönet illeti meg az alapítvány kuratóriumi tagjának és családjának munkáját. Terényi István festőművész már számtalan kiállítást készített elő különböző színhelyeken, többek között a cinkotai gyülekezet helyiségeiben is. Saját műveivel is sokszor gazdagította kerületünk kulturális életét. Már az elkövetkező évekre is megvannak a tervei, és abban bízik, hogy az alapítvány támogatásával ezeket magas színvonalon meg is tudja valósítani.
Nagy lépést tettünk idén ebben az irányban, mert az önkormányzat kulturális pályázatán nyert összegből és adományokból a gyülekezeti ház kiállítótérré alakításához sikerült megfelelő eszközöket vásárolni. Az alapítvány évente két kiállítás megszervezését tervezi.
Széman Richárd fotói november 22-ig tekinthetők meg a cinkotai gyülekezeti házban.