A válaszúti magyar gyerekeket ajándékozták meg

A válaszúti magyar gyerekeket ajándékozták meg

Share this content.

Forrás: beol.hu, szöveg: P. G.
Békéscsaba – Válaszút – Ahogy tavaly, idén is az erdélyi, egészen pontosan a mezőségi szórványban élő gyerekeket magyarul nevelő és tanító válaszúti Kallós Zoltán Alapítványi Iskolában járt a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének békési csapata, a békési Családért Alapítvány és a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium csapata. A kis, 11 fős Békés megyei ad hoc küldöttség sok-sok kedves meglepetéssel és ajándékkal lepte meg az intézményben tanulókat.

Mint azt dr. Pálmai Tamástól, a KÉSZ békési tagjától megtudtuk, az iskolához, annak hősies munkát végző munkatársaihoz régi barátság, sőt, szakmai kapcsolat is fűzi a röpke zimankós „kalandtúra” valamennyi résztvevőjét”.

„A mintegy 270, oda-vissza 540 kilométeres téli út miatt kevesebben látogatnak el ide ilyenkor az anyaországból. Pedig ebben az oktatási intézményben közel 130 gyermek tanul. A legkisebb gyermek idén is alig ötéves, a legidősebbek a nyolcadikosok. Az igen elkötelezett iskola rendkívül nehéz sorsú gyerekeken próbál segíteni. A puritán szó talán ki sem fejezi teljesen a sokszor csak egyetlen kis szobára szorítkozó lakáskörülményeket, az egyoldalú étkezést, a teljesen kiszámít-hatatlanul és rendszertelenül csurgó-csöppenő jövedelmet” – folytatta az elbeszélést dr. Pálmai Tamás.

A békéscsabai evangélikus gimnázium fáradhatatlan fizika tanára, Sándor-Kerestély Ferenc vezette békéscsabai fiatalok mellett az „öregfiúk”, Csuta György, dr. Péter Sándor, dr. Pálmai Tamás alkotta békési KÉSZ-es csapat igencsak törölgette szeme sarkát az „összedobott” műsor és az ajándékok átadása során. Igen, az ajándékok. A KÉSZ-es családok, a gimnázium tanulói, a békési cukorkaüzem, Barkászné Brezina Bea, családja és barátai mind-mind az adakozók sorát gyarapították.

A gimisek meg már a karácsonyra is gondoltak: idén is minden gyermeknek megtöltöttek egy-egy cipős dobozt ajándékokkal, amelyet majd karácsonykor adnak át az ottani pedagógusok a gyerekeknek. A szokásos bőséges vacsora, az ezután következő nagy beszélgetés pedig ismét feledhetetlenné tették minden résztvevő számára a szűk két napot. A KÉSZ és a Családért Alapítvány idén sem feledkezett meg a békési gyerekekről: most is megvolt a szokásos bűvész bácsis ünnepség.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!