1989. május 14-22 között Svájcban, Bazel városában rendezték meg az európai egyházak első közös ökumenikus konferenciáját. Egyházunk hivatalos küldöttsége négytagú volt: Keveházi Klára, Kovácsné Tóth Márta lelkészek, Polgár Rózsa kárpitművész és jómagam, Harmati Béla püspök. Óriási érdeklődés kísérte a szocialista országok és a nyugati országok egyházainak a „rendszerváltoztatási kíséletek” viharait éppen elkezdett korszakában rendezett első nagyobb találkozóját!

A szokásos nemzetközi konferenciák menetrendje szerinti előadások, csoportviták, ajánlások, tervkészítés nagyon barátságos, kölcsönös tiszteletet és megértést ígérő zárónyilatkozatban végződött, és ebben kerülték a résztvevők a súlyos problémákat, (kelet-nyugati politikai és gazdasági ellentétek stb.)

Amikor a szöveget láttuk, Reuss András professzorkollégámmal elhatároztuk, hogy pótnyilatkozatot nyújtunk be és kérjük, hogy a konferencia ítélje el a romániai „templom-falurombolási állami politikát”. Sokan csatlakoztak az indítványhoz aláírásukkal és a konferencia elfogadta a román küldöttek tiktakozása ellenére is!

Este feleségemmel hotelünk felé sétálva az egyi sötét kapualjból kiugrott valaki. A román küldöttség fiatal magyar lelkész-tagja izgatottan közölte: „Püspök úr, most zárult a román küldöttség tanácskozása és ezen az állambiztonság embere közölte, felvesznek a titkos halál-listára.” Kért, ne menjek mostanában Romániába, mert ott „véletlen halálos autóbaleset” fog érni a román kormányt elítélő kezdeményezés miatt. Megköszöntük az infromációt. Ez a kolléga a rendszerváltás óta itthoni egyházunkban szolgál.

1989. karácsonyától februárig a genfi központ saját magántelefonomon kért helyzetjelentést és segélyigényt, majd hamarosan helyreállt a hivatalos kapcsolat. Soli Deo Gloria!