Fölszállott a páva: Támogassuk továbbra is a Vasi Kislegényczéhet!

Fölszállott a páva: Támogassuk továbbra is a Vasi Kislegényczéhet!

Share this content.

Forrás: MTI, fotó: Magyari Márton
Budapest – 2019. december 13-án, a pénteki, második középdöntő újabb öt továbbjutójával összeállt a Fölszállott a páva idei gyerekévadának döntős mezőnye. A tíz produkciót felvonultató finálét december 20-án láthatja a közönség. A fellépők között ott lesz a Vasi Kislegényczéh, a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános és Művészeti Iskola diákjainak csapata, akik Fölszállott a páva idei felhívására alakultak. Támogassuk őket a döntőben is!

Út a döntőig

A Duna Televízióban sugárzott műsorban a gyerekek ezúttal is négy kategóriában mérik össze a tudásukat.

A december 6-án megrendezett, első középdöntőben a táncos szólisták és táncospárok közül ifj. Mahovics Tamás (Békés), a táncegyüttesek mezőnyéből a Debreceni Hajdú Táncegyüttes Utánpótlás Csoportja, az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a Szejke Barka testvérpár (Hódmezővásárhely), a hangszeres szólisták és zenekarok közül pedig Hajdu-Németh László (Budapest) jutott a döntőbe.

A középdöntőben a szabadkártyák sorsáról már nem a zsűri, hanem a közönség döntött. A nézők a műsor ideje alatt szavazhattak kedvenc produkciójukra sms-ben és a Médiaklikk Plusz mobilapplikáción keresztül. Szabadkártyával jutott a döntőbe Szász Csanád László (Erdély - Körtvélyfája).

A második középdöntőben a táncos szólisták és táncospárok kategóriájában Busai Bori és Makula Zoltán (Jászberény), a táncegyüttesek közül a Szinvavölgyi Prücskök (Miskloc), az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a Komári Puják (Zalakomár), a hangszeres szólisták és zenekarok mezőnyéből pedig Csapodi Tádé (Budapest) jutott a döntőbe.

Szavazzunk ismét a Vasi Kislegényczéhre!

Szabadkártyával pénteken a Vasi Kislegényczéht (Szombathely) jutatta döntőbe a közönség.

Molnár Péter, a Vasi Kislegényczéh tanára az M1 aktuális csatorna szombati műsorában elmondta: a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános és Művészeti Iskolában 140-150 gyerek foglalkozik a néptánccal, a Vasi Kislegényczéh pedig éppen a Fölszállott a páva idei felhívására alakult meg közülük.

Az együttes egy ponttal maradt el attól, hogy a zsűri szavazataival jusson tovább, de így kiderülhetett, mennyi támogatóval bír szerte a Kárpát-medencében emlékeztetett Molnár Péter.

Molnár Bence és Ferencz Soma táncosok felidézték, hogy a középdöntőben rábaközi táncokat mutattak be: táncoltak szili karéjt, szanyi kisverbunkot, valamint dust is.

A műsorról további részletek, valamint a versenyzők kódjai a https://mediaklikk.hu/folszallottapava oldalon olvashatók.

Az MTVA és a Hagyományok Háza, valamint szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

Vasi Kislegényczéh: „Mindent beleadtunk”

A Fölszállott a páva 2019. december 20-án a döntővel zárul.

Korábbi cikkeink:

Megnéztük, hogyan gyakorol a Vasi Kislegényczéh – Frissítve: Bekerültek a döntőbe!

Ne bízd a zsűrire a döntést! – Szavazz a Vasi Kislegényczéhre!

Hivatkozások: A csapat Facebook oldala. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!