II. József türelmi rendeletének kiadása után a maroknyi rudabányai evangélikus a Sajókazán működni engedélyezett evangélikus anyaegyházhoz csatlakozott. Az 1880-as évekig csak igen csekélyszámú rudabányai lutheránus hívő pasztorálása adott feladatot a kazai lelkészeknek. Az 1880-as években azonban számuk a Dobsináról tömegesen letelepült buléner bányászokkal annyira meggyarapodott,  hogy a sajókazai anyagyülekezet igen kiterjedt szórványában a legnagyobb evangélikus közösséget ezután már a rudabányaiak alkották. A közösség erejét igazolja, hogy 1934-re Lux Kálmán tervei alapján sikerült megépíteniük saját templomukat. 1939-től fiókegyházi státuszt, és saját segédlelkészt kaptak, akik közül később többen igyekeztek Sajókazáról leválni, és önállósulni, de törekvésük mindannyiszor kudarcba fulladt. A rudabányai evangélikusság erőteljes megfogyatkozása miatt az 1970-es évektől már nem szolgált segédlelkész a településen, újra a sajókazai lelkész pásztorolta, és temette el az utolsó rudabányai evangélikusokat.     

A teljes tanulmány letölthető a mellékletből.