Ecsedi Zoltánné Ferenczi Ágnes – nyugalmazott zeneiskolai tanár, Sárospatak
Apró gyermekként, amikor még írni, olvasni sem tudtam, az énekeken keresztül kapcsolódtam az egyházhoz. Ezek a dallamok egész életemre meghatározók lettek. Annak külön örülök, hogy nagyobbik lányom, Zsuzsa, Luther-énekekből írta doktori disszertációját.
Abban az időszakban, amikor én zongorát tanítottam a zeneiskolában, az egyházi zene politikai okokból ki volt zárva a tananyagból.
Lányaim a fóti kántorképzőben tanultak, és a zeneakadémián diplomáztak. Mivel se templomunk, se semmilyen ingatlanunk nincsen, ezért a református templomban tartjuk az istentiszteleteinket. A sárospataki szórvány evangélikus gyülekezetben lányaimmal együtt látjuk el a kántori szolgálatot. Mivel kéthetente van csak evangélikus istentisztelet, ezért férjemmel együtt a többi vasárnapon a református istentiszteletre járunk.
Kevesen vagyunk itt evangélikusok, ha tízen vagyunk, akkor az már nagyon nagy szám. Nagyon szeretjük egymást, kortól és nemtől függetlenül kölcsönösen tegeződünk, hétköznap is tartjuk egymással a kapcsolatot. Olyanok vagyunk, mint egy összetartó család.
Az úrvacsora személyes találkozás Jézus Krisztussal. Olyan, mintha én is ott ülnék a tizenkét tanítvány mellett tizenharmadikként… Ez lelkileg mindig megérint.