Aki büszkén megvallja, hogy evangélikus

Aki büszkén megvallja, hogy evangélikus

Share this content.

Láthatóan evangélikus, sorozatszerkesztő: Galambos Ádm, fotó: Magyari Márton, szerkesztette: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Hassay Kázmér – nyugdíjas buszsofőr, Lenti

Példaértékű számomra az, hogy a történelem során nagy vezetőink sora a protestáns egyházakból került ki. Őseink a reformáció hajtóerejéből töltekeztek és a folyamatos reformáció jegyében mindig jobbat akartak kihozni abból, ami volt.

Megfigyelhető az is, hogy az evangélikusok összetartozása mindig erősebb volt a többi egyházhoz képest. Kisebb közösségként jobban oda tudunk egymásra figyelni. A nagyobb közösségekben, ha megoszlik a felelősség, akkor másképp alakulnak a dolgok, mint ahogyan lennie kellene.

Számomra a hit viselkedési támpontot jelent. Nem csinálok olyat másoknak, amit tudok, hogy nekem sem lenne jó. A vallásban nyugalmat lelhet az ember a rohanó életben.

Gyülekezetünkben a rendszerváltás után érezhető volt, hogy az emberek elkezdték komolyan venni a hitüket. Bár azelőtt is volt itt evangélikus gyülekezet, de a világban lévő rossz folyamatok miatt összehúzták magukat és nem merték nyíltan megvallani azt, ahogyan éreznek.

Büszke vagyok arra is, hogy kezdeményezésemre a templomba bekerült a város zászlaja és a magyar nemzeti zászló is.

 

A Láthatóan evangélikus sorozat facebook oldala.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!