A szentmisét a főpásztor keszthelyi és környékbeli atyákkal együtt mutatta be, köztük Fodor János kórházlelkésszel, a keszthelyi kármelita templom plébánosával, Tál Zoltán keszthelyi plébánossal és Vörös Imre András kármelita tartományfőnökkel.

Prédikációjában Udvardy György hangsúlyozta, mennyire fontos ráébrednünk arra, hogy emberi életünk milyen nagy ajándék. Tele van a szívünk boldogságvággyal, az igazság és jóság utáni vágyakozással, és éhezzük azt. Amikor fölfedezzük az élet gazdagságát, akkor fölfedezzük, hogy mindez önmagán túlmutat, és leginkább akkor érint bennünket ez a tapasztalás, amikor meggyengülni, megtorpanni látjuk mindezt a gyönyörű életet. A betegségben megtapasztaljuk korlátainkat, törékenységünket, szenvedésünket, magányunkat. Az Isten társunkká szegődik, velünk van, járja azt az utat, amit mi magunk is: örömben, küzdelemben, nehézségben, magányban, adott esetben a betegség terhének hordozásában. A legnehezebb az, amikor erőfeszítést kell tenni, amikor nem látjuk ennek értelmét és legfőképp a végét, de Jézus ezt is vállalja.

A cikk itt folytatódik.