A bajban derül ki, ki a testvér, ki a barát – Összefogás Vuhanért

A bajban derül ki, ki a testvér, ki a barát – Összefogás Vuhanért

Share this content.

Forrás: chinachristiandaily.com, chinasource.org, bekefy.agnusradio.ro. Szöveg: Dr. Békefy Lajos
Vuhan – „Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik” (Példabeszédek 17,17) – jut eszembe az ószövetségi ige, amint sorjáznak az újabb és újabb hírek a kínai angol nyelvű honlapokon arról az országos, szinte kontinensnyi segélyakcióról, amely a hatalmas országban kibontakozik. Hálára indító látni, hogy idős nénike a két jüanját viszi oda a gyülekezeti perselybe, vagy hogy egész tartományok egyháztanácsai összesítik sok-sok gyülekezet adományait gyógyszerre, maszkra, digitális hőmérőre, védőruhákra, és a koronavírus áldozatai családjaink a megsegítésére.

Sok ezren, sok tízezren vannak az érintettek, akik hozzátartozójukat veszítették el a vírus tombolása miatt. És sok millióan vannak, akik együtt éreznek velük és imádkoznak érettük. Mert ez a lényeg és a sajátosság ebben a nagy nemzeti próbatételben: először a vuhani lelkészek ökumenikus közösségének imafelhívása jelent meg és érte el a nagyvilágot, aztán jött az anyagi áldozatvállalás. Mert a lélek készen volt, megnyíltak a pénztárcák, a bankbetétek is. Lássuk, milyen módon és milyen mértékben...

Egyházak „fenn és lenn” egyformán segítenek, imádkoznak

Az adományok azoktól az egyházaktól kerültek sajtónyilvánosság elé, melyek az úgynevezett regisztrált vagy hazafias utat választó, „föld feletti” egyházaktól érkeztek. Nem tudjuk, hogy a legalább ilyen lélekszámú (körülbelül 70-75 millió) „föld alatti”, magukat az államhatalomtól regisztráltatni nem hagyó közösségektől milyen formában és mértékben érkeznek adományok. Mert onnan is bizonyára jönnek, hiszen a keresztyén szeretet nem személyválogató és onnan jönnek az adományok, ahol együttérző testvérszívek vannak. S ilyenek pedig megtalálhatók a föld feletti, regisztrált és a föld alatti, nem regisztrált keresztyén gyülekezetekben, házi gyülekezeti közösségekben bőségesen. Most a híradások alapján a regisztrált egyházi közösségek megmozdulásáról, adományairól tudunk tájékoztatást adni a konkrét adatok alapján.

Kormányzat és hívők, lelkészek és hívek áldozathozatala

Elsők között olvasunk arról, hogy a Kína észak-nyugati részén található Xinjiang Tartomány Urumki Egyházi Körzetéből a helyi Vöröskereszthez a gyülekezeti tagok 21.500 jüant juttattak el (1 jüan = 45 forint, tehát mintegy 967.500. forintot). Volt olyan egyháztag, aki havi bevételének, fizetésének 50 százalékát beletette a segélyperselybe, ami 2.000 jüan volt (azaz 90 ezer forintot).

Néhány nap múlva az ország másik szögletéből, több ezer kilométerre az előbbi gyülekezetektől, a Kína dél-nyugati részén fekvő Yunnan Tartomány Tengchongi Keresztyén Tanácsa és a Három Út Hazafias Mozgalom közös adományaként a tartományi Vöröskereszthez már 60 ezer jüant küldtek (2,7 millió forintot). Ezt mintegy 2.000 keresztyén adta össze. Kísérő levelükben nyomatékkal rámutattak: a koronavírus elleni küzdelemben lelkészek és hívek, kormányzat és egyházak is hatékonyan tudnak együttműködni.

Külföldi kínai bibliatársulat is adakozik

Egy hete jött a hír az eladdig legnagyobb mértékű gyűjtés eredményéről. Kína déli részén, Hainan Tartományban a hivatalos egyházakban kifejezetten a koronavírus elleni küzdelem támogatására 700 ezer jüant (azaz 31,5 millió forintot) gyűjtöttek össze. Ezt a nagy summát egyházak, keresztyén hívők, üzletemberek adományozták. Ennek jó híre hamarosan internetgyorsasággal futott szét a térségben, és a Szingapúrban élő kínaiak a Szingapúri Bibliatanácson keresztül 50 ezer jüant (2,250 millió forint) gyűjtöttek a rászoruló testvéreiknek Kínában, illetve 50 ezer jüant maszkok beszerzésére. A hainani egyházak további 200 ezer maszkot is adományoztak a vírus által leginkább sújtott Vuhan városnak.

A szeretet, a segítőkészség találékony

A Kína keleti partvidékén fekvő Zheijiang Tartomány Hangzhou városában működő protestáns megachurch, „mamutegyház”, amihez több tízezer hívő tartozik, infravörös hőmérőket adományozott a vírus által sújtott területek kórházainak.

A hunani protestánsok érdekes kezdeményezése volt, hogy a nagy templomi összejövetelek vírusfertőzési kockázatát kivédjék, úgy döntöttek, hogy a járvány időszakában házi gyülekezetekben jönnek össze, s a központi templomból interneten, messengeren sugárzott liturgiába otthon kapcsolódnak be. 

A cikk a továbbiakban itt folytatódik.

 

Címkék: Vuhan - keresztény - összefogás -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!