Fabiny Tamás püspök, az este házigazdája bevezető áhítatában Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első levelét (4-9.) idézve állította, hogy a színház soha nem volt könnyed mulatság. A történetíró, Tertulianus nyomán felidézte, hogy az ókorban a színházat bűnös helynek, Vénusz és a kicsapongás szentélyének is tartották. Pál – az üldözött keresztények kivégzésére utalva – azt írta, hogy az apostolok látványossággá lettek, egy komikus előadás részesei, a torz finálé pedig már az őrjöngő tömeg előtt zajlik. De a mártírok vére az egyház magvetése – mondta a püspök, majd hozzátette –, Isten megszenteli a tiszta kultúrát.

Az erdélyi születésű, református papcsaládban nevelkedett Visky András író, dramaturg, színházi rendező előadása során Marina Abramovic több performance-át kivetítve vont a párhuzamot a művész és Ezékiel próféta látomásai között. (Tekintettel arra, hogy a – meglehetősen elvont – magyarázatok jelentős részben a látványra támaszkodtak, ezúttal csupán az előadás néhány fontosabb gondolatának felidézésére szorítkozhatunk.)

A színház alapvetően teológiai kérdés, közösségi munka keretében végzett, intenzív lelki gyakorlat – kezdte előadását Visky András. És egyáltalán nem ártatlan szórakozás, hiszen az ókori színházban az utolsóként színrelépők rendszerint nem élték túl az előadást – tette hozzá. Már az ókorban is kozmikus látványosságot kínáló helynek tartották a színházat, elég csak arra gondolni, hogy a máig turistalátványosságnak számító görög kőszínházak felfelé, vagyis az ég felé nyitottak voltak, így a vallási eszmény konkurensének is értelmezhették az ott előadottakat. Már a kezdetek kezdetén sem tekintettek ártatlan szórakozásként a színházra, a közösség számára az adta – és adja máig – a hasznosságát, hogy az előadásokat nézve jó és rossz önmagunkkal néztünk/nézünk szembe.

Visky András 2010 tavaszán New York-ban nézte meg Marina Abramovic retrospektív kiállítását, melynek keretében a művész leült egy székbe és a vele szemben elhelyezett székben, egymást váltva több száz látogató ülhetett akár órákig, némán, szavak nélkül, ugyanakkor drámai erővel kommunikálva. A performance-művészt Visky András Ezékiel prófétával állította párhuzamba, mondván, mindkettő sajátos, meghökkentő eszközökkel közvetít erős üzeneteket – ami pedig egyértelműen a színház lényegére hajaz.

A színház a jelenidő művészete – mondta az előadó, majd felidézte Abramovic több elemű performance meghatározását, amely szerint ez a nyilvánosság előtt végzett tevékenység közvetlen testi viszonyok között valósul meg, az alkotó/előadó egyszerre van jelen a térben és a véletlennek is kitetten valósul meg a mű. Visky felidézte azt a bibliai részletet, amikor Ezékiel próféta (miként egy modern performance előadója) megeszi a papirusztekercset, s ezzel megszűnik a szó és a test közötti különbség. Ezékiel ezzel, mint az igazság inflációját megélő modern kor performance-ainak megalkotói is, azt üzeni, hogy a tettnek mindig és a minden korban jelentősége van.

Az emberek általában nem olvasnak drámákat, hiszen ezeknek a szövegeknek az előadás a beteljesülése. Némileg hasonlatos így a dráma a Szentíráshoz, melynek túlzott ismerete – az előadó szerint – akadálya a megszólításnak. A hívő ember a megszólítás drámáját éli át, vagyis a vallás rendszerében – miként a színházban – ugyancsak nagy a tét – mondta a Budavári Evangélikus Szabadegyetemen Visky András.