Nagy Főpapunk van – Böjti esték Nyíregyházán Ittzés István szolgálatával

Nagy Főpapunk van – Böjti esték Nyíregyházán Ittzés István szolgálatával

Share this content.

Szöveg és hangfájlok: Garai András (garainyh.hu). Fotó: Nádasi Zoltán
Nyíregyháza – Böjt és március első hetében, Zsarnai Krisztián esperes meghívására, a Nagytemplom mellett lévő s a közelmúltban felújított gyülekezeti házban Ittzés István nyugalmazott lelkész hirdeti az igét estéről estére a Zsidókhoz írt levél alapján.

Érdeklődő olvasóink nyomon követhetik a böjti igehirdetés-sorozatot a tudósító honlapján. A megyeszékhely többi evangélikus gyülekezetéből és a környékről is érkező hívek teljesen megtöltötték a nagytermet a nyitó alkalmon, ahol a liturgus az esperes volt, s ahol Zsarnainé Urbán Nóra új Jézus éneket tanított a jelenlévőknek (a 12 éven aluli gyermekekkel külön foglalkoztak). 

Böjt nyitányaként, e héten Jézusról, az Isten Fiáról szól az igehirdetés, aki áthatolt az egeken, és mint nagy Főpapunk: 

  • hatalmas szavával hordozza a mindenséget,

  • megszabadítja azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak,

  • örök üdvösség szerzője lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki,

  • örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek,

  • egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.

A hétfő esti evangelizációs alkalmon Ittzés István többek között elmondta, hogy a világtörténelem legnagyobb kérdése: te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk? Krisztus nélkül senki nem üdvözülhet! Ezért a hét kérdése: kicsoda Jézus Krisztus? Ő a megígért Messiás! Jézus; Istennek az utolsó szava hozzánk. Mi az Isten terve velem? Mi az értelme és célja az életemnek? Maga az Élet! S az aranyevangélium hirdetésével zárta nyitó prédikációját.

Folytassuk Ittzés István további gondolataival böjti keskeny utunkat! 

Az öt igehirdetés MP3 formátumú hanganyaga, másnap reggeltől elérhető a tudósító honlapján.

A böjti sorozatról videó felvétel is készül, ami a közeljövőben elérhető ezen az oldalon.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!