Az ifjúság bevonása elengedhetetlen Bakonycsernyén is

Az ifjúság bevonása elengedhetetlen Bakonycsernyén is

Share this content.

Forrás: feol.hu, szöveg: Palocsai Jenő, fotó: Pesti Tamás
Bakonycsernye – Zajlanak a felújítási munkálatok a közel százéves ifjúsági háznál. Az evangélikus gyülekezet nyáron veheti birtokba újra az épületet, a tervek szerint.

Éltek az evangélikusok a Magar falu program adta lehetőségekkel és ennek köszönhetően most újítják fel az ifjúsági házat. Szarka István lelkész, esperes elmondta, hogy a korábbi látványos nagy rendezvények helyett most tudatosabb belső építkezés, szervezet fejlesztés indult a gyülekezeten belül.

Ennek részeként megerősítik a kiscsoportotokat, illetve azok munkáját is. A kiscsoportokat két alapvető szükséglet hívja életre. Az egyik kínálja magát, ez a gyülekezeten belüli szolgálat, melyhez nagyon sok önkéntesük van. Velük az időseket viszik a gyülekezet kisbuszával istentiszteletre háztól házig. A másik kiscsoportot a változás hozta létre, ugyanis a klasszikus foglalkozások, mint például a bibliaóra, nem igazán alkalmas megszólítani a fiatalabb rétegeket és ezért beszélgetőköröket szerveznek, amelyek fiatal felnőttekkel foglalkoznak – mondta el a lelkipásztor.

A fiatalok megszólítása nem egyszerű

A Bakonycsernyén munkát ellátó kiscsoportok havonta egyszer-kétszer találkoznak. Az Örömhír Kórus egyházi és világi ünnepeken is fellép, emellett van a gyülekezetben médiamunka is. Utóbbi keretében újságot szerkesztenek, a közösségi médiát szervezik, sőt néha rögzítik az istentiszteleteket is és azok megtekinthetők a honlapon. A felújítás alatt álló épület a fiataloké lesz újra, de jelentősen hozzá kellett nyúlni, mert nagyon leromlott állapotban volt már. A tiszteletes nagyon várja a munkálatok befejezését, melyek eredményeképpen egy nagyobb és egy kisebb teremmel gazdagodik a gyülekezet. Talán júniusban vehetik birtokba a fiatalok az épületet, ami jelenleg 75 százalékos készültségi szinten van. Megtörtént a héjazatcsere, jelenleg festésre és burkolásra készülnek.

A cikk itt folytatódik.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!