Az Evangélikus Országos Gyűjtemény (EOGY) a járvány elleni védekezésként a múlt héten bezárta gyűjteményeit a látogatók előtt. A március 16-i héttől kezdődően a munkatársak fokozott védelme érdekében, az intézmény lehetővé tette az otthoni munkavégzést. Azok az intézkedések, melyek a munkatársak munkavégzését és a gyűjtemény folyamatos működését biztosítják, megtörténtek.
A látogatóknak több alkalommal is hangsúlyoztuk az elmúlt évek stratégiai tervezései során, hogy a gyűjtemények nyitott ablakok a világ felé. Arra a kérdésre, hogy a számítógéppel és internettel rendelkező kutatók és látogatók hogyan jutnak hozzá az EOGY szolgálatásaihoz, az alábbi, rövid tájékoztatóban nyújtunk segítséget.
- Munkatársaink, ahogyan eddig is, levelezés vagy Facebook útján információkat, digitálisan létező kutatási segédleteket osztanak meg a látogatókkal és a rendelkezésre álló lehetőségeket, tudásukat kihasználva munkaidőben válaszolnak a kérdésekre.
- A már működő könyvtári és levéltári adatbázisok hozzáférhetőek a kutatók számára, ezzel is segítve felkészülésüket a jövőben arra, amikor a járványveszély megszűnik – ezek az adatbázisok a leállás alatt is folyamatosan gyarapodnak új rekordokkal: pl. http://corvina.lutheran.hu/WebPac/CorvinaWeb; http://humanus.bibl.u-szeged.hu/human/meb; https://arca.melte.hu/.
- A Magyar Evangélikus Digitális Tárban (MEDiT) a digitális tartalmakat továbbra is ingyenesen megosztjuk a világgal: https://medit.lutheran.hu/.
- Honlapjainkra folyamatosan töltünk fel új tartalmakat, ld. https://eogy.lutheran.hu/ ; https://eol.lutheran.hu/ ; https://eok.lutheran.hu/ ; https://eom.lutheran.hu/.
- A következő hetekben virtuális kiállításokra hívjuk el a látogatókat.
Kérjük, figyeljék honlapjainkat, keressék fel digitális gyűjteményeinket és vigyázzanak egészségükre!
Erős vár a mi Istenünk!