Focikupát rendeztek a Fejér-Komáromi Evangélikus Egyházmegyében

Focikupát rendeztek a Fejér-Komáromi Evangélikus Egyházmegyében

Share this content.

Csákvár – Az idei évben immár hetedik alkalommal rendezték meg a Fejér-Komáromi Evangélikus Egyházmegye focikupáját. Szöveg és fotó: Nagy Gábor

Az eseménynek ezúttal Csákvár adott otthont. A résztvevőket már péntek estére várták a szervezők, ahol az őszi hidegben együtt melegedtek Isten Igéje körül, amit Orbán Attila szárazdi missziós lelkész hirdetett közöttük János 3 alapján.

Az áldott lelki alkalom után másnap reggel a helyi általános iskola tornatermébe gyülekezetek az egyházmegye csapatai. A kupára a helyi gyülekezet mellett Székesfehérvárról, Tatabányáról, Bokodról, Nagyvelegről, Oroszlányból és Bakonycsernyéről érkeztek csapatok.

A kezdőrúgás előtt Nagy Gábor, megyei ifjúsági lelkész rövid áhítatát hallgatták meg az egybegyűltek Apcsel 1,8 alapján. A nap folyamán a csákváriak kedves vendéglátása mellett jó hangulatban folytak a sportszerű mérkőzések. A délutánba nyúló kupa helyezettjei a következők lettek:

1. helyezett: Bakonycsernye I.

2. helyezett: Bokodi Pecások

3. helyezett: Bakonycsernye II.

4. helyezett: Székesfehérvári Fiúk

5. helyezett: Nagyveleg

6. helyezett: Oroszlány

7. helyezett: Tatabánya-ICHTUS I

Tatabánya-ICHTUS II.

Csákvár

8. helyezett: Székesfehérvári lányok

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!