„Tudod mi a legrosszabb ebben az egészben? Nekünk, pedagógusoknak hiányoznak a gyerekek – írta bejegyzésében Kecskemétiné Szilvási Zsuzsa. – Lehet, hogy furcsa, de az, aki ma még a pályán van, az szereti a gyerekeket. Nem csak a magáét, a tiédet is. Nem csak tanítja, nevelgeti, de félti és szereti is. Igen, az is, akit utálsz és akit a gyereked is utált, míg suliba járt. Mert nem egyformán szeretünk, de hidd el, szeretünk! Nekünk, tanároknak nincs rosszabb, mint az üres iskola. Minden nyáron mikor mosolyogva zárjuk a kaput az utolsó kis tökfej után, azzal a biztos reménnyel a szívünkben pihenünk meg, hogy nemsokára találkozunk. Már augusztusban készülődünk. Átgondoljuk, kik jönnek, mit kell majd velük csinálni, ha kell, előre dolgozunk kicsit az érettségi tételeken, átnézzük az új könyveket, vagy újraolvassuk a régen tanított kötelezőt és várunk. A gyerekre. Igen a tiédre. Várjuk, hogy lássuk: jól van, nőtt-e, pihent-e. Meghallgatjuk, hogy dolgozott vagy nyaralt, vagy épp otthon punnyadt a szünetben. És akkor mi is megnyugszunk. Látjuk, hogy él, boldog, tanul vagy pont nem, mert szorong vagy szerelmes, vagy sok volt neki a változás. Mindegy. Mert mi úgy szeretjük őt, hogy tudjuk, hogy gyerek. Dolgunk van vele, meg kell tanítanunk egy csomó mindent neki, hogy majd ha már nem leszünk, mellette eligazodjon. Igen, a kovalens kötésekben és a kamatos kamat vagy a másodfokú egyenlet képletében. Hogy megértse, hogy terjed egy vírus, hogy képes legyen különbséget tenni jó és rossz között, hogy otthon tudjon maradni ha kell és ne adja fel, mert lesz még jobb is. Most is próbálkozunk. Értük. Azért a gyerekért, akit közösen szeretünk veled. Csak most nem mi vigyázunk rá napközben. Ez nekünk nagyon rossz. Mi azt szeretjük, ha ott vannak velünk. Jó sokan. Nevetnek, sírnak, szépen teljesítenek vagy rosszalkodnak. Dumálnak órán vagy lógnak kicsit. Felbosszantanak vagy megnevettetnek. Ki hogyan. Hiányoznak a kicsik és hiányoznak a nagyok. Azok az édes lakli, torzonborz kölykök, azok a nyiladozó, koravénnek tűnő kiscsajok. Hiányoznak. Mert a pedagógus legnagyobb szuperképessége, hogy más gyermekét is szereti, és szeret vele lenni. Ezért lett tanár. Mert ezt a szupererőt megérezte, csiszolta és fejlesztette. Ezért lett egy hét alatt online iskola. Nem azért mert kötelező. Azért, mert nekünk fontos. Igen a gyermek. A tied. Hiányzik. Visszavárjuk!”

A bejegyzés felrobbantotta az internetet: eddig 2000 megosztásnál és több, mint 3000 reakciónál tart, az olvasók száma folyamatosan nő. Alig két nap alatt internetes portálok lehozták, rádióinterjúban kérdezték róla. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy még angol nyelvre is lefordították, hogy Ausztráliában is meg tudják osztani. 

Kérdésünkre a pedagógus elmondta: „Valahogy elfelejtjük, hogy a tanár is ember és vannak érzései. Én minden alkalommal mikor tehetem, hirdetem, hogy a tanárok szeretik a gyerekeket. Sajnos ez manapság a fura kategória, hiszen mindenki eredményeket vár, mér, összehasonlít. Közben kivonódik az oktatásból az esszencia. A gyermek. Pedig nagyon fontos, hogyan érzi magát az iskolában. Kicsit tabu ma már erről beszélni, mintha szégyellni kellene azt, hogy a pedagógus és a gyerek között kialakul egy kötelék. Örülök, hogy hírértéke lett annak, hogy a tanárok és a gyerekek között szeretet alapú viszony is lehet.”

„Reggeli rádióinterjúban kérdezték tőlem, milyen tanácsot lehet adni a szülőknek az otthoni tanulást illetően – folytatta gondolatait Kecskemétiné Szilvási Zsuzsa. – A legfontosabb szerintem, hogy türelem. A tanítás egy szakma. Nekünk természetes, hogy egy nap akár 6-7 külön évfolyamon (például egy 8 évfolyamos gimnáziumban) 6-7 külön tananyagot tanítunk akár több tárgyból is. De egy szülőnek otthon egy-két-három gyerekkel ez most hihetetlen kihívást jelenthet. Nem szabad elfelejteni, hogy a gyerek és a szülő közötti kapcsolat alapja most sem változhat meg és nem szabad, hogy egy gyerek azt higgye, nem szeretik többé otthon, mert nem tudja a gyerek a matek házit. Szóval a kulcsszó a türelem. A jelenlegi helyzetben nyilván haladni kell, de sokkal fontosabb nehézségeket kell a családoknak leküzdeni. Az is jó tanács lehet, hogy ha nehézségbe ütköznek, jelezzenek vissza tanároknak, hiszen mi is tanuljuk a rendszert.”

A pedagógus egyébként nagyon meglepődött azon, hogy ilyen sokan elolvasták és szerették ezt a bejegyzést. „Nem tudom pontosan mi az oka, azt hiszem, most minden olyan jó szó és kedves gondolat fontos, ami reményt ad vagy csak jól megfogalmazza több ember szorongását, érzéseit. Másrészt, szükségünk van arra a tudatra, hogy a világ csodálatos hely és van még remény, hogy egymás felé fordulva még szebbé tegyük” – magyarázta érdeklődésünkre Kecskemétiné Szilvási Zsuzsa.