Várostörténeti és környezetvédelmi témájú cikkei kapcsán Viczián Zsófia négy éve kezdett a budapesti fákkal foglalkozni. „A fák bibliai jelentősége szembetűnő: a szentírási történetekben ott találjuk őket. Már a Biblia első lapján [1Móz 2,9] ezt olvassuk: »Sarjasztott az Úristen a földből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját«” – kezdi a beszélgetést.

Számára a fák jóval többet jelentenek természeti értéknél, kulturális örökségnél. Fogalmazásában is tetten érhető ez: a szívéhez közeli fákról mint kedves, sokat látott öregurakról beszél: ők és akik nagy idők tanúi. „Isten nemcsak haszonnövénynek adta a fákat, hanem azért is, hogy gyönyörködtessen velük, ez fontos – folytatja a fenti igét kibontva, majd sorolja a bibliai példákat. – Találunk példát arra, hogy Izrael fiainak, ha elfoglalnak egy várost, nem szabad kivágniuk a gyümölcsfákat. Ősi tudás, hogy a fa érték, vigyázni kell rá! Ábrahámnak Mamré tölgyesében jelenik meg a Szentháromság három angyal képében. Állítólag Hebron mellett van egy ősöreg tölgyfa, amely az Ószövetség korában már élt.” 

Le a gyökerekig

Édesanyaként, gyesen végezte el Viczián Zsófia az Evangélikus Hittudományi Egyetem hittanárképzését. Négy gyermeke – tizennégy, tizenhárom, nyolc- és ötévesek – mellett egy református gimnáziumban tanít hittant.

„Eredetileg evangélikus lehetett a család, de mi már generációk óta reformátusok vagyunk. Én is a Torockó téri református gyülekezetben nőttem fel, édesapám ötven éve presbiter ott. Budán, zöld környezetben élünk: a természet szeretetét a családból hozom.” A hit útjai, mint egy fa ágai, kanyarognak életében: az ősi lutheránus gyökerekhez talált vissza az evangélikus teológián. „Hívő embernek vallom magam, ez életem alapja. Még egyetemistaként a pécsi ifibe jártunk a férjemmel, ő ott is tért és keresztelkedett meg. A teológián befogadó, családias közösségre találtam. Amióta hittant tanítok, ami óriási lelki túra, szorosabb kapcsolatba kerültem a Bibliával, sokat mélyült a hitem. A teológián otthonra leltem – folytatja az inspiráló évekről. – A lehető legmelegebb szívvel gondolok rá, és szeretnék még visszatérni! Összetartó közösség alakult ki a levelezősök között, jó visszajárni a hitoktatói napokra. Nagyon tetszett a közvetlenség, a nyíltság, az a lelkiség, amivel ott találkoztam. Varga Gyöngyivel [az egyetem ószövetségi tanszékének vezetője – a szerk.] Biblia és néprajz címmel közös szemináriumot is tartottunk, amelyen egyébként szintén szó volt a fákról is.”

A megrepedt nádtól Jézus keresztjéig

Mielőtt a kötetbe lapozunk, Zsófia még a bibliai példákat sorolja. „Jézus számos példázata kötődik fákhoz: gyümölcseikről ismerjük meg a fát, a terméketlen fának is esélyt kell adni. Vagy a mustármag, ami picike, de hatalmas fává nő. Jézus szándékosan egyszerű példákat hozott, a korabeli embernek ugyanis sokkal közvetlenebb viszonya volt a természethez, mint nekünk. Egy fa élete szépen példázza az emberi életet: gyökerek, szárba szökkenés, gyümölcshozó kor, elmúlás… az élet esszenciális bölcsessége van benne. Hallgatói ezt értették.”

Ma sok fát vágnak ki, mert útban van a városban – mutat rá Zsófia. „A Biblia pedig azt tanítja: minden élő organizmus érték. Nem csak az egészéges, fiatal, szép – a sérült, idős, beteg is! Ézsaiás a megrepedt nádról beszél, amit óvni kell.”

Innen már csak egy lépés, hogy a megváltó Jézus keresztfájához érkezzünk. Vajon lehetett-e cédrusfa, ahogyan Reményik Sándor írta A kereszt fogantatása című versében? – vetem fel. „Nem valószínű, a cédrus drága fa volt, a jeruzsálemi templom berendezése is ebből készült. Salamon kereskedelmi kapcsolatokat is kiépített ezért Tírusszal. Jézus korában lényegesen több erdő volt a Szentföld területén. Tipikus, gyakori fajok voltak a különböző tölgyfélék és a könnyen megmunkálható fenyőfélék, ezekre tippelnék mint a kereszt anyagára. Érdekes lenne a Krisztus keresztjéből származó ereklyéket megvizsgálni ilyen szempontból: vajon hányféle faj jönne ki?” – magyarázza Zsófia.

Megdőlve is kihajt

Fellapozzuk a szemet gyönyörködtető albumot. A szerző fotói mellett a történetben megírt fák néhol archív felvételeken is megjelennek. A fák lombjai alatt emberi sorsok tárulnak fel a múlt századoktól napjainkig.

A szerző csak úgy ontja a történeteit. „Nagy élmény volt a könyv, a hozzákapcsolódó kutatómunka és a sok városi séta. Megható az életük végén lévő fákat látni. A Széchenyi téren áll egy ősöreg akác, a Főkert nagyon szépen gondozza. Meg van dőlve, famankókra támaszkodik. És mégis kihajt minden évben! A Kodály köröndön él egy óriási platán, akinek hatalmas odúját dróthálóval védik. Szívszorító: ezen a télen egy-két hétre a hideg elől beköltözött az odúba egy hajléktalan ott, a város közepén… most erősebb rácsot tesznek rá. Ha benézünk, látjuk: ez már csak egy köpeny, egy üreg, és mégis áll a fa, mert a gyökérzet ép, stabil.”

Egy újabb szimbólum: a gyökér, a megtartóerő. A fák erre is emlékeztetnek. Zsófia máris szolgál példával: „A margitszigeti szökőkút melletti többtörzsű platánok története elgondolkodtató. A második világháború harcaiban félbevágták őket, mert akadályozták a tankok mozgását. A háború utáni parkrendezéskor teljesen visszavágták őket, de az élő, kiterjedt gyökereiknek köszönhetően feltámadtak, elemi erővel több törzsük nőtt ki. Újat tudtak kezdeni a krízis után.”

Felekezeti fák

Van-e evangélikus, netán „felekezeti fa”? – teszem fel a kérdést. „A Várban, a Bécsi kapu téri evangélikus templom előtt volt egy pici almafa, amit még a millennium idején ültettek. Sajnos bánatomra egy viharban kitört. A bátyám, aki ott presbiter, elmondta: tervben van egy új almafa ültetése” – utal Zsófia a Luther Mártonnak tulajdonított mondatra: „Ha tudnám, hogy holnap vége a világnak, még ma ültetnék egy almafát.”

De nézzük a konkrétumokat! „Sztehlo Gáborhoz biztosan köthetők fák: az általa alapított gyermekotthonok kerttel körbevett budai villákban működtek; a gyönyörű, árnyas fák alatt biztos gyakran jártkelt, talán üldögélt ő is. Azok a fák még »szemtanúi« lehettek az embermentő lelkésznek. A Budakeszi úti villa kertjében van egy óriási mamutfenyő – erről nem tudjuk, hogy került oda. Ritkaság, csak néhány van belőle Budapesten” – mondja a szakértő.

Ezután József nádorról és Mária Dorottyáról ejtünk szót. „József nádor szenvedélyes kertész volt, elképzelhető, hogy a Margitsziget legidősebb fáit még személyesen ő ültette. Egy narancseperfa 1838-ban már biztosan megvolt, illetve egy platán, egy akác is. A Várban egy japánakác a rondella alatt akár »láthatta« Mária Dorottyát is. Ha mesélni tudnának ezek a fák… Szívmelengető vagy tragikus események szemtanúi ők. A budai Vár sajnos szinte teljesen tönkrement a második világháborús ostrom alatt – a fák is, hiszen amelyek túlélték a háborús pusztítást, azokat nem kis részben eltüzelték.”

Mesél a szerző Jókai svábhegyi villájának fáiról vagy az egykori budai „Ifipark” híres galerijének nagy fájáról is, de a „kis történetek” éppígy érdeklik: egy család fája – akár a sajátjáé – is megragadja fantáziáját.

A „felekezeti” fákra visszatérve megállapíthatjuk: a nagy templomok körül minden korszakban méltó környezetet teremtettek, noha nagyvárosban ez jóval nehezebb, mint vidéken. „A templomkertekhez hozzátartoznak a növények. Egyes időszakokban, amikor a gyülekezeti élet tiltott volt, fontos alkalmaknak – gyülekezeti kirándulásoknak, szabadtéri istentiszteleteknek – a budai hegyek adtak helyet. Templommá épült az erdő.”

A templom köré temetkezés ősi hagyománya, a temetőkertek fái is az emberi élettel függnek össze Zsófia szavai szerint. „Régebbi korokban óriási volt a gyerekhalandóság, és – az élet körforgásának jeleként – a gyermeksírokra sokszor nem fejfát, hanem gyümölcsfát ültettek. A gyermek nem futhatta be életpályáját, így a fa virágzott és hozott gyümölcsöt »helyette«.”

Átölelni, nem belevésni

Bárhol üssük is fel a kötetet, élőlényekről, életünk tanúiról kapunk látleletet. Nem is kérdés: Viczián Zsófia számára a budapesti fák és történetük felfedezése életre szóló küldetés lett. „Személyes ismerőseimmé váltak a fák. Öregurak vagy hölgyek, akik álldogálnak. Kedvenc fám az a hatalmas feketefenyő, amely az ablakunkból látszik. Alatta nőnek fel a gyermekeim. A minapi nagy szélvész idején egész nap néztem: vajon fogja-e bírni? A közelünkben áll egy libanoni cédrus; őt is időről időre meg szoktam látogatni.”

Zsófia gyermekei magukénak érzik „anya mániáját”: a fák szeretetét, csodálatát. A hit összefüggéseit pedig értik. Védeni fogják a fákat, ahelyett hogy bicskával megsebeznék a törzsüket. „Ha körbeállunk egy nagy fát, megnézzük, körbeérjük-e a karunkkal. Ez olyan pillanat, amely bennük is megmarad majd, remélem, ahogy nekem is gyerekkori emlékem. És mindannyian szeretnek fára mászni” – teszi még hozzá mosolyogva.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 9–10. számában jelent meg 2020. március 15-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.