Ha valakinek, mint nekem is, megadatik, hogy családi háttere okán az evangélikus közösségbe születik, élete során többször, de leginkább persze lázadó kamaszként felmerül benne a kérdés: jó-e ez nekem, és egyáltalán, mi végre az egész egyházi sürgés-forgás? Óriási ajándéknak tartom, hogy tizenévesen, konfirmációm után, a hetvenes évek második felében egy olyan ifjúsági közösség tagja lehettem, amelynek a hite a politikai, emberi viszontagságok ellenére is töretlen maradt, amelyben a tudásnak, a Szentírás és a világ dolgaiban való jártasságnak becsülete volt, és amely egymásra figyelve, egymásra támaszkodva tudott a nagyobb közösség számára is hasznos dolgokat csinálni.
Mint cseppben a tenger, e fiatal közösségben megvolt az evangélikusság minden erénye – az is, hogy a felmerülő ellentéteket nem elmismásolta, hanem őszintén, világosan, szeretettel tudta kezelni, oldani. S ha egy szóval kellene összefoglalni e közösség jellegét, azt mondanám, hogy derűs. A lutheri teológián alapuló közvetlen istenkapcsolat egyfajta általános bizakodást ad, egy olyan bizonyosságot és autonómiát, amely a megváltottságunk tudatából fakad. Ebből következik az a biztonság, amely akár a világi hatalommal kapcsolatban, akár a munkahelyi körülmények között az értelmes és termékeny cselekvés előfeltétele.
Imádság és cselevés, hit és tudás – ez alakította nagyjaink életművét Balassi Bálinttól Kossuth Lajoson, Balassa Jánoson, Podmaniczky Frigyesen át Schulek Frigyesig, Hamvas Béláig vagy Weöres Sándorig. Az ifjúkori tapasztalat tehát ma is válasz a kérdésre: boldogságban vagy gondok között a hitből fakadó derű teszi örömtelivé a tényt, hogy evangélikus vagyok – lehetőség szerint minél több lélekkel, ismerettel.
A 16 oldalas, ingyenes "Mi, evangélikusok" című kiadvány célja az evangélikus sajtót kevésbé követő egyháztagoknak, oktatási intézmények érintettjeinek és további érdeklődőknek a megszólítása és elérése. A lap még a járványügyi helyzet előtt készült. Reménység szerint a veszélyhelyzetet követően egyházi eseményeken és gyülekezeti alkalmakon, oktatási és diakóniai intézményekben ingyenesen, nyomtatott formában mindenki megkaphatja a lapot.
A kiadványt az Evangélikus Információs Szolgálat munkatársai szerkesztették az 1%-os kampány keretén belül. Támogatta a Magyarországi Evangélikus Egyház.