Hogy került a Biblia a könyvespolcra? – Ritoók Zsigmond tartott előadást – Hangfájl!

Hogy került a Biblia a könyvespolcra? – Ritoók Zsigmond tartott előadást – Hangfájl!

Share this content.

Budapest – Ritoók Zsigmond professzor Hogy került a Biblia a könyvespolcra? címmel tartott előadást 2013. november 12-én a Pesti Nyolc Evangélikus Gyülekezet Bátran a Bibliáról sorozatában. Ritoók Zsigmond Széchenyi díjas klasszika filológus, az MTA rendes tagja. A Deák téri és a Szlovák ajkú gyülekezet látta vendégül teával és süteménnyel a résztvevőket. Az est moderátora Cselovszky Ferenc volt. Szöveg: Románné Bolba Márta, fotó: Román Péter

Ritoók Zsigmond bemutatta a Szentírás földi történetét. Az igéről sokszor szilárd támaszként, kőszálként beszélünk, de ha a kialakulási folyamattal ismerkedünk, akkor sokkal inkább egy organikussá élővé válik az Ige. Előadónk megosztotta személyes tapasztalatát is arról, hogyan lesz számára a szöveg élővé, Isten üzenetévé. Megismerkedhettünk azzal, hogy milyen technikával írták, hogyan sokszorosították, milyen hibák fordulhattak elő másolás közben? Hogy kell elképzelni azt a folyamatot, ahogyan kiválasztódtak a szentnek ítélt könyvek? A beszélgetés során feltehettük kérdéseinket mi is: Ha változott a Szentírás, akkor a kánonnal miért záródott le a folyamat? Az Ószövetséget Markion ki akarta hagyni a Szentírásból, hogyan lehet ez ellen a felfogás ellen érvelni? 

A Bátran a Bibliáról P8 sorozat következő előadása november 26-án kedden 18:30-kor kezdődik az Üllői út 24. külső termében. Bolba Márta újszövetséges doktorandusz Boldogok a szegények címmel ad elő. Már 18 órától teával és süteménnyel várjuk az érkezőket, a házigazda ezúttal a Fasori gyülekezet lesz

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!