Gyakran halljuk, talán mi is keserűen mondogatjuk: ilyen húsvétunk még nem volt, amikor közelebb érezzük a betegség leheletét, a halál árnyékát, mint az élet győzelmét, a feltámadás örömét. Az idei húsvéthétfő se a locsolkodás derűs perceiről, a felhőtlen családi találkozásokról szól, hanem a legtöbbet előforduló kifejezések: a koronavírus, a kötelező távolságtartás, a karantén...

De vajon biztos, hogy ettől az ünneptől eredetileg is teljesen idegen volt a szorongás, a félelem, a bezártság érzése? Kérdésünkre meglepő választ kapunk, ha az evangéliumok reális tudósításainak a fényében vizsgáljuk meg, hogy milyen volt valójában az az első húsvét Jeruzsálemben. A szent városban is szinte tapintható volt a feszültség, és egyfajta rendkívüli állapot, vészhelyzet uralkodott. Hiszen nagypénteken elsötétült a nap, megrendült a föld, kettészakadt a templom kárpitja… Sírok nyíltak meg, és ugyanakkor a Megfeszített sziklasírját katonákkal őriztették. Mi ez, ha nem valamiféle groteszk kijárási tilalom egy eltemetett halottal szemben? Pilátus éppúgy félt, mint a szorongó főpapok…

De vajon mennyire volt jelen a kétség és a bizonytalanság az akkori tanítványok életében? János őszintén leírja, hogy a tanítványok is félelmükbe „karanténba” vonultak, mert a körülöttük élő emberekben fenyegető veszélyt sejtettek. Ebbe az önként vállalt belső száműzetésbe, karanténba robbant be teljesen váratlanul a feltámadott Úr. Így olvassuk: „bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek!” Ő áttöri a gyanakvó, reményvesztett félelem falait, átlépi a szorongó távolságtartás elválasztó árkait. Megújuló békességet, reménységet, lendületet, küldetést kínál az övéinek igéjével és lelke éltető leheletével.

Ez a Lélek nem a félelem lelke, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelke. Bár János így tudósít: „a tanítványok megörültek, hogy látják az Urat”, de szó sincs arról, hogy a tanítványok, mintegy varázsütésre, egy csapásra a Feltámadott bátor tanúivá lettek volna. Mindannyian a Mester további negyven napos lelkigondozására szorultak, aki a legkülönbözőbb szituációkban, sokféle módon lépett be az életükbe kreatív, gyógyító szeretetével. Gondoljunk csak a magdalai Mária, az emmausi tanítványok, Tamás vagy éppen Simon Péter életújító találkozására a Feltámadottal.

Erre a találkozásra 2020 húsvétján és az utána következő napokban nekünk is jó esélyünk van. Ránk nézve is igaz egyik bátorító húsvéti énekünk ígérete: „A Győző életet kínál győzelméből ma néked.”

Napjainkban, amikor szinte óránként figyelmeztetnek minket a felelős hatóságok a távolságtartás és a távollét fontosságára, igazi örömhír, hogy Jézus közelségével, sőt, személyes jelenlétével viszont ma is bátran számolhatunk. Ha őszinte és kitartó imádságban kérjük, 2020 járvány sújtotta tavaszán is megtapasztalhatjuk a feltámadott Jézus Krisztus minket kísérő, támogató jelenlétét. Ő ma is kész belépni az életünk „közepébe”, a szívünkbe, hogy betöltse azt lelkének gazdagító gyümölcseivel.

Az idei böjt nem csupán negyvennapos, hanem kapunk még mintegy ötven napos, hét hetes hosszabbítást. Reménységünk szerint, ilyen módon Jézus ígéretei pünkösd tájára beérhetnek, és megélhetjük az igazi Lélek-jelenlétet. Elnyerhetjük a vigasztaló, újjáteremető Lélek kincseit, aki segíthet, visszavezethet minket az Istennel és embertársainkkal való éltető közösség ajándékához.