Amikor egy gyülekezet elveszíti a társadalmi bázisát
Ha el akarnánk látogatni a gyülekezet templomába, egy mellékutcácskát kellene felkeresnünk Lauderdale-ben, amely ráadásul egy hatalmas zajfogó fal mögött húzódik a külvárosban. És mégsem a földrajzi fekvés – pontosabban a rejtőzködés – volt a legnagyobb probléma a gyülekezetben.
A korábban a Lutheránus Egyház – Missouri Zsinathoz tartozó gyülekezet egyházához hasonlóan merev, konzervatív lutheránus vonalat képviselt, s hidegsége alapvetően negatív hatással volt a közösségre, nagyban hozzájárulva annak elsorvadásához. Hogy például nem ordináltak nőket – bár az utóbbi években nők már vállalhatnak világi tisztségeket –, nem számított hívogatónak. A szabályozás ellenére a lauderdale-i gyülekezet azonban végül mégis engedte, hogy nők is betölthessenek kiemelt szerepet. Csatlakoztak az Amerikai Evangélikus Egyházhoz, s szélesre tárva templomuk kapuját egy jóval el- és befogadóbb közösség képét alakították ki. Az igazi újraéledéshez azonban hiányzott az a „valami”, aminek a hirdetése új tagok bevonzását eredményezheti. A tényleges határátlépést egy új lelkész hozta, aki átlátva a gyülekezet problémáját segíteni próbált a közösségnek – meghalni.
A nehézségek között nemcsak rendszerszintű berögződések, de a vallással szembeni előítéletek is meghúzódnak Minnesota államban.
Helyi szinten erőteljesen jellemző, hogy elöregedő generáció jár a templomba, akiknek elmaradnak a gyermekei és az unokái. A fiatalabb korosztályok abban nőttek fel, hogy mindenfelől pedofil papokról és olyan lelkészekről hallottak, akik Krisztust vérbeli kapitalistának leírva jóléti evangéliumot hirdetnek, azaz hogy az Isten szeretetének a tükre az anyagi jólét.
Mikor Dave Greenlund lelkész elfoglalta helyét a gyülekezetben, a rendelkezésre álló anyagi források apadása miatt a gyülekezet már csak tizennyolc hónapot jósolt önmagának. A presbitérium heti hírlevele mindig tartalmaz kimutatást arról, hogy mennyi pénzük maradt, és az hány hétre fedezi az alapkiadásokat. Ennek megfelelően kommunikálták azt – egyébként teljesen józanul – az új lelkészüknek, hogy haldokló gyülekezetbe érkezett. A tagokat meglepte, hogy ő mégis velük maradt, hiszen a kapott feladat így valójában csak annyi volt, hogy ha be kell zárniuk a templom kapuit, akkor az szépen, méltóságteljesen menjen végbe.
„Félrevezettetek. Ez nem egy haldokló gyülekezet. Ez egy halott gyülekezet”
– prédikált az első vasárnapon Greenlund, miután szembesült a gyülekezet állapotával. A hívek mégsem hagyták el a templomot haragosan, hanem végighallgatták őt, mert eltökéltek voltak. Greenlund úgy gondolta, hogy a gyülekezet egyetlen eszköze az lehet, ha kicsinyke pénzüket tudatosan költik el. Úgy vélte, ehhez a gyülekezethez a leginkább az illik, ha szélsőségesen értelmezik a „szeresd felebarátod!” parancsolatát.