Tamás-mise: Bár az ajtók zárva vannak

Tamás-mise: Bár az ajtók zárva vannak

Share this content.

Forrás: tamás-mise
Budapest – A Tamás-mise szervezői úgy döntöttek, hogy a karantén idején is szeretnének Tamás-miséket tartani. Igyekeztek jóra fordítani és kihasználni ezt a mostani helyzetet úgy, hogy átlépek a térbeliség korlátain, távoli barátaikat, régi és új Tamás-miséseket szólítottak meg, illetve kértek meg a közreműködésre.

Hívunk titeket húsvéti online Tamás-misénkre, ahol jól ismert énekekkel, meglepetés vendégekkel, interaktivitással és húsvéti lelkesedéssel várunk benneteket!

De várjunk csak...

Zárt ajtók mögött egy közösséggé válni? Félelem miatt elszeparálva egymástól, nem tudva, mit hoz a holnap? Lehet így ünnepelni a feltámadást?

Olyan jó azt olvasni az evangéliumban, hogy az első húsvét hasonló körülmények között érte a tanítványokat is. Bezárt ajtók mögött, bánva a múltat, félve a jövőtől. A feltámadott Jézus mégis megjelent közöttük és így szólt: „Békesség néktek!”

A húsvéti örömüzenet így érhet el minket is, így tehet szabaddá és indíthat el minket egymás felé, még ha térben továbbra is otthon maradunk még egy időre.

Liturgus: Gombkötő Beáta

Igehirdető: Anna-Maija Viljanen-Pihkala

Zene: KaranténLift! és zenész barátaik szerte a világban

Házigazda: Bence Áron

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!