Most, a kényszerű bezárkózás időszakában kiderült, hogy a ruháink nagyobbik része, de általában a tárgyaink többsége lényegében fölösleges. Megdöbbennénk, ha készítenénk egy statisztikát arról, hogy az elmúlt két hónapban a dolgaink mekkora részét (nem) használtuk.
Az is kiderült – amit persze, ha őszinték vagyunk, eddig is tudtunk –, hogy mik a létfontosságú dolgok. Ha tető van a fejünk felett, van mit enni, szükség esetén elérhető a gyógyszer, akkor alapvetően tudunk létezni egy jó ideig. Soroljuk még ide a kapcsolattartást lehetővé tevő eszközöket, és akkor valóban összeszedtük azokat, amik ebben a nehéz helyzetben a túlélést biztosítják.
Nem szeretnénk persze örökké így élni. Bezárva, korlátozva, félve, bizonytalanságban. De le kell vonnunk a tanulságokat.
Ahogy eddig volt, úgy nem mehet tovább.
Arra kell törekednünk, hogy ami kell az emberhez méltó élethez, azt minél többeknek, lehetőleg mindenkinek biztosítsuk. A saját hazájukban, a lakóhelyükön. A fölösleges dolgok mennyiségét pedig lépésről lépésre, fokozatosan csökkentsük.