Kata mind az erősen vallásos családi neveltetésben, mind az iskolai tanítás során, sőt az élet minden területén szembetalálkozott a vallással. Egészen gyermekkorától kezdve vallásos nevelésben részesült, egyházi iskolába járt, de tizenévesként már érezte, hogy Isten és ő teljesen más véleményen vannak.

„Ez sem szól már a hitről”

A sorozatos negatív családi események hatására Kata remélte, hogy abban a középiskolában, ahová jár, békére lelhet. Az egyházi oktatási intézményben eltöltött évek azonban valami egészen mással szembesítették őt: „Van egy idézet, aminek az a lényege, hogy mindig éljünk a lehetőséggel, mindig tanuljunk, ameddig csak tudunk. Na, ezt pont abban az iskolában nem éreztem, ahová én jártam. Egyházi iskola volt, figyeltek a rendre, de csak látszólag, mert ahelyett, hogy a tanulás és a vallás dominált volna a diákoknál, sokkal inkább azt figyelték, ki mit visel, kinek milyen tanszerei vannak. A gyerekek folyamatosan piszkálták és szekálták egymást. Úgy gondolom, hogy egy egyházi iskolában ezeknek a dolgoknak különösen nincs helyük, de nem figyeltek oda rájuk” – meséli Kata.

A harmincas éveiben járó Kata jelenleg is külföldön építi karrierjét, ahová a „maradéknak” mondható hitét is elvitte magával: „Halottak napján elmentem odakint templomba, gyújtottam gyertyát is, annak ellenére, hogy itthon, Magyarországon sose voltam egy nagy istentiszteletre járó. Odakint eszembe jutott, hogy itthon miért nem jártam egy idő után templomba: mert úgy éreztem, ez sem szól már a hitről. Az iskolában megjelentek az anyagiak, a templomban pedig egyszer burkoltan ugyan, de a prédikációban politikai nézetek hangzottak el. Nem gondolom, hogy ennek a témának egy istentiszteleten vagy akár a templomba helye lenne. Ez így nem korrekt nekem, ne erről szóljon a vasárnap délelőttöm. Templomba azért megyek, hogy lelkileg megnyugodjak, nem azért, mert ott is politizálni akarok.”

A cikk itt folytatódik.