10 millió dinárt ítélt meg a tartomány egyházi épületek felújítására

10 millió dinárt ítélt meg a tartomány egyházi épületek felújítására

Share this content.

Forrás: Vajdasági Rádió és Televízió
Újvidék - A tartományi kormány az idén mintegy 10 millió dinárt különített el a vallási közösségek megsegítésére. A Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság nyilvános pályázatán templomok és egyházi épületek átalakítására és felújítására pályázhattak a közösségek

Az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház már évek óta pályázik a tartományi kormány által kiírt felhívásra. Az idén mintegy 200 ezer dinár támogatásban részesült a közösség.

Dolinszky Gábor, az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztény Egyház püspökhelyettese elmondta: Evangélikus püspökségünk épületére, Szabadkán, fogjuk fordítani ezt az összeget, hiszen ott évek óta kialakítás alatt van egy gyermekoktatási központ, és ezt kisebb összegű támogatásokból, de évről évre igyekszünk megvalósítani, hogy mielőbb kész legyen, és ezt üzembe tudjuk helyezni.

Dragana Milošević elmondta: az illetékes titkárság az idén 32 projekt megvalósítását támogatja.

Dragana Milošević, tartományi művelődési, tömegtájékoztatási és vallási közösségi titkár arról beszélt, hogy: A tartományi kormány folyamatos támogatása megerősítést jelent. Ugyanakkor kötelességünknek tartjuk megőrizni saját nemzeti, vallási és kulturális identitásunkat.

A kedvezményezettek között van többek között a verseci román ortodox egyház, a nagybecskereki zsidó közösség és a kucorai ruszin görögkatolikus egyház.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!