Teke Ilona Sand és Pat felügyelőjének gondolatai:

Kedves Ünneplő Testvéreim és Konfirmandusaink!

Meghatódottan, de nagy örömmel adok hálát elsősorban Istennek, hogy kicsiny gyülekezetünkben konfirmációt élhetünk át. Nagy szükségünk van mindannyiunknak a megerősítésre.

Hálásan köszönöm Tisztelendő Urunknak a tanítás fáradhatatlan szolgálatát. Kérem, hogy kísérje áldás ezt a szolgálatot is, és reménykedem, hogy ti is megőrzitek szívetekben a tanultakat.

Szeretettel köszöntelek benneteket gyülekezetünk immár felnőtt tagjainak sorában.

Köszöntésül egy kérdést teszek fel: „Hol vagy?”. Ugye sokszor hallottuk már ezt a kérdést? Kerestek már bennünket, szólítottak már így minket. Gondoljátok magatokban, hogy micsoda bugyuta kérdés ez ezen az ünnepi alkalmon. Hát hol lennénk? Itt a templomban. Hallgattuk az igét, énekeltünk, feleltünk, imádkoztunk. Most. És holnap? És azután? És az életünk napjaiban?

Ezt a kérdést ugyanis Isten teszi fel, már a Szentírás első lapjain, Mózes első könyvében keresi Ádámot (1Móz 3,9), és nekünk is felteszi ezt a kérdést minden nap. Keres bennünket mindig - nem mintha nem látna minket, hiszen Ádámot is látta -, de nekünk van nagy szükségünk arra, hogy lelkiismeretünkben, szívünkben ismétlődjön ez a kérdés: hol vagy? Mit tudunk felelni akár most, akár az életünk szép vagy nehéz óráiban?

Kell ez a keresés, ez a zaklatás, hogy a jó utat járhassuk. Mert bármennyire is különbözőek vagyunk, boldogok, sikeresek, szomorúak vagy netán betegek is, mind Isten szeretett gyermekei vagyunk. Reménységem, hogy itt, az Ő terített asztalánál, az oltár előtt térdelve is átélhetjük majd ezt még mi is sokszor.

Kívánom, hogy a kérdésre válaszolhassunk ezzel a zsoltárral: „De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az URat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet.” (Zsolt 73, 28)

Urunk áldjon és segítsen mindnyájunkat, aki a mi erős várunk és vár minket!