Hogy megértsük ezt az igeszakaszt, ismernünk kell az előzményeket. Illés Isten embere, próféta, a hit nagy hőse. Abban az időben élt, amikor Izrael elfordult Istentől. Illés keményen elítélte a pogány szokásokat, ennek következtében még a királlyal és feleségével is szembement. A konfliktus odáig fajult, hogy a királyné, Jezabel halálosan megfenyegette. Követeket küldött hozzá, és megüzente neki, hogy meg fogja öletni. Illés pedig egyszerre megrémült, kétségbeesett és megfutamodott. Elbujdosott a pusztába, testben-lélekben megfáradva lefeküdt egy fa alá, és kesergett, hogy jobb volna nem is élnie. A halált kívánta, öngyilkossági gondolatok kínozták. Illés kiégett, depressziós lett. Testi-lelki kimerültségében elaludt.

Hogyan történhetett meg ez vele? Hogyan juthatott ilyen mélységbe?

Először arra figyeljünk, hogy a Biblia sohasem idealizálja még azokat sem, akik Isten legnagyobb emberei voltak. Sohasem szépíti a dolgokat, sohasem mondja róluk, hogy szuperhősök voltak. Ézsaiás könyve azt írja: „Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.” (Ézs 40,30) Ez még egy olyan nagy prófétával is megtörténik, mint amilyen Illés volt. Énekeskönyvünk egyik éneke szerint: „Hitem pedig, mint a változó hold, / Hamar elfogy, tölte alig hogy volt…” (EÉ 383,3)

Igen, így van ez. Egyszer nagyon közel érezzük magunkhoz Istent, megtapasztaljuk erejét, segítségét, aztán jön egy nehézség, fenyegetettség, valami gond, és mi kétségbeesünk, elcsüggedünk, még a hívő ember is depressziós lehet.

Minket nem szokott életveszélyes fenyegetés érni, de sokszor érezzük magunkat fenyegetettnek. Nincsenek megelégedve velünk a munkahelyünkön, leépítés van, a koronavírus miatt munkahelyek szűnnek meg, és mi kétségbeesünk, hogy el fogjuk veszíteni az állásunkat. Valaki megvádol minket, pletykákat terjeszt rólunk, és megijedünk, hogy az emberek rossz véleménnyel lesznek rólunk. A házastársunk viselkedése kibírhatatlan, állandó a veszekedés, már félünk hazamenni is, mert tudjuk, hogy megint minden kezdődik elölről, és ebbe halálosan belefáradtunk.

Jöhet fenyegetés a körülmények oldaláról is. Kevés a fizetés vagy a nyugdíj, nehéz a megélhetés, miből fizetem a kosztot, a rezsit, a gyógyszereket? Jön egy súlyos betegség, és kétségbeesünk a ránk váró szenvedéstől és a meghalástól. A létbizonytalanság, a fájdalom és a csalódás ma is okoz olyan nehéz és kétségbeesett lelkiállapotot, depressziót, amilyenbe Illés került, néha még öngyilkossági gondolatokat is.

Illés történetének azonban még nincs vége. Testi-lelki kimerültségében lefeküdt a pusztában egy bokor alá, álomba menekült a problémái elől, és azt remélte, hogy többé fel sem ébred. Isten azonban nem hagyta el megfáradt és kiégett prófétáját. Küldött hozzá valakit: egy angyalt, a Biblia szavával angeloszt. Ez pedig szó szerint azt jelenti: „küldött”. És az angyalok sokszor emberek, akiket Isten elküld más emberek erősítésére. Nem tudhatjuk, miféle angyal volt az, akit Isten Illéshez küldött, de azt olvassuk az igében, hogy felébreszti Illést, enni, inni ad neki, aztán hagyja, hogy aludjon tovább. Pihenje jól ki magát, hiszen az alvás testet-lelket erősít. Azután az angyal újra eljött, újra adott Illésnek enni és inni.

Isten jól tudja – hiszen ő teremtette testünket-lelkünket –, hogy a lelki gondok megoldását sokszor a test megerősítésével kell kezdeni. Nekünk is azt mondja, ha megfáradunk: aludj többet, ne hajszold magad túl, sétálj nagyokat, menj úszni, kapcsolódj ki, vagy menj el szabadságra. Megfáradt testben, rossz fizikai állapotban nem lehet hatékonyan gyógyítani a lelket.

Az angyal végül megmondta Illésnek, hova kell mennie, hol vár rá Isten, hol találkozhat vele. A Hóreb hegye, ahová Illésnek mennie kellett, az a hegy, amelyen Mózes találkozott Istennel, ahol a szövetséget kötötte Isten a népével, a Tízparancsolatot adta. Illés jól tudja ezt. Az Istennel való találkozás helyére kell mennie.

Számunkra is megvannak ezek a helyek. A templom, az istentisztelet, a bibliaóra, a gyülekezet. Ezeken a helyeken vár ránk Isten. Olyan szomorúan nevetséges, amikor valaki azt mondja: „Azért nem megyek istentiszteletre, mert rossz lelkiállapotban vagyok.” Hát éppen akkor kell leginkább menni! Az élő Isten jelenléte, szava, az úrvacsora szentsége adja az erőt, a lelki gyógyulást.

Ezért ha bárkinek Illéshez hasonló testi-lelki fáradtsága, gondja, sötét érzése van, nézzen arra az Úrra, aki Illésnek is, Jézus Krisztusnak is Ura, és nekünk is Urunk, Istenünk. Mi megfáradhatunk a hitben, el is fogyhat a hitünk, mint a változó hold, de Ézsaiás így folytatja (40,31) a már idézett igét: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul…”

Imádság. Uram, segíts bízni benned! Erőm feletti az élet útja nélküled, erősítsd meg azért testemet, lelkemet igéddel és szentségeddel! Ámen.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 25–26. számában jelent meg 2020. július 5-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.