A középkorban a három legnagyobb vallás, a zsidó, a keresztény és a muszlim is tiltotta az emberi test felboncolását és főbenjáró bűnnek, a test megszentségtelenítésének tekintették a hullagyalázást. Halállal lakolt a vétkes, tette elkövetése után. Érthető hát, hogy egy olyan világban, ahol az emberi test belsejéről az ember semmit sem tudhatott, egészen elképesztő elképzelések forogtak a köztudatban, például a legfontosabb szervek, az agy, a szív, a tüdő és a gyomor és bélrendszer működéséről, összefüggéseiről.

A 11. századi Angliában sok sarlatán, hókuszpókusz-gyógyító, felcser, borbély járta az országot, akik brutális beavatkozásokat hajtottak végre. A legtöbbször köpölyöztek, eret vágtak, fogat húztak, végtagot amputáltak vagy gyógynövényekből álló kotyvalékokat itattak az emberekkel, több-kevesebb sikerrel. Amikor tudásuk határára értek, átengedték a helyet egy papnak vagy egy szerzetesnek, aki a betegnek feladta az utolsó kenetet és magára hagyta őt. Belenyugodtak a megváltoztathatatlanba.

A film főszereplője, a fiatal Rob Cole azonban nem akar ilyen könnyen belenyugodni. Gyermekként veszíti el édesanyját, aki haskórságban (mai nevén vakbélgyulladás) szenvedett, de senki nem tudott rajta segíteni, így meghalt. A fiú egy különleges képesség birtokában előre megérezte anyja közelgő halálát, de segíteni szeretett volna rajta. Sajnos a vándorló borbély és a pap is tehetetlen volt.

Az anya elvesztése után Cole a borbély mellé szegődött, aki bevezette a gyógyítás rejtelmeibe, de hamar rá kell jönnie arra, hogy az ismeretei szörnyen hiányosak. Egy zsidó orvostól megtudja, hogy a perzsa Isfahanban, a nagy Ibn Sina iskolájában tanulhatna orvoslást. Mivel az arab világban a keresztényekre akkoriban azonnali halál várt, zsidónak álcázta magát, és bár a szertartásokkal nincsen tisztában, önmagát körülmetélve közéjük áll és útra kel, hogy elérje célját. 

A vallás és babonák által dominált középkori világban hiába jut el Perzsiába, az arab egyetemre, rá kell jönnie arra, hogy ott sem értenek mindent a betegségekről, és ha édesanyja élne ugyanúgy nem tudná meggyógyítani őt a híres Ibn Sina sem. Belevág hát a tiltott gyümölcsbe: embert boncol és rájön olyan összefüggésekre, amelyek alapvetően megváltoztatják az orvoslást.

Sajnos még ma sem ismerjük az összes betegségre a gyógyírt, elég ha csak az egész világot térdre kényszerítő koronavírusra gondolunk. Pedig a vallások már engedményeket tettek az orvostudomány számára az emberi test feltérképezését illetően. A boncolással az emberiség olyan ismeretekhez jutott, amelyek segítenek mások életének megmentésében és ma már ezen van a hangsúly, nem a szentségi volton.

Amikor megmosolyogjuk azt a középkori embert, aki a vakbélgyulladást vagy a bubópestist még halálos kórnak tartotta és rettegett tőle, akkor gondoljunk arra, mennyi tudományos kutatásnak, vizsgálatnak kellett lezajlania addig, amíg már rutinműtétté vált a vakbélgyulladás, és egy penicillin kúrával gyógyíthatóvál vált a fekete halál is. Ma is rá vagyunk utalva az orvostudomány eredményeire. 

De a koronavírus miatt újra rá kellett döbbennünk arra is, hogy mi emberek milyen kicsiny pontok vagyunk ebben az egész rendszerben. Az orvostudomány mellett Isten hatalmas kegyelmére is rá vagyunk utalva a betegségekkel szembeni harcban. Ráadásul a teljes gyógyulást illetően mindig és örökké csakis Isten gyógyító erejében bízhatunk.