– Mennyire határozza meg a gyülekezetet, hogy Budapest agglomerációjában található?

– Nagyon sokszínű a gyülekezet, ez valóban összefügghet azzal, hogy a főváros agglomerációjában élünk. Dunakeszin sokaknak van vidéki gyökerük – magam is Nógrád megyei vagyok –, de Budapesten vagy annak környékén tudnak érvényesülni, ezért ideköltöztek. Örömteli, hogy a fiatalok és a fiatal családosok közül többen bekerülnek a gyülekezet életébe is. Ugyanakkor épp a munkából kifolyólag nemcsak a településnek, hanem a gyülekezetnek is nagy a fluktuációja. Vannak, akik ideköltöznek, és jönnek hozzánk, és vannak, akik más településeken próbálnak szerencsét, ezért elmennek a városból, így gyülekezetünkből is. Erre próbálunk jól reagálni; elengedhetetlen ehhez, hogy a gyülekezetnek legyen egy bázisa, azok a gyülekezeti tagok, szolgálattevők, akik hosszú ideje állandó és meghatározó tagjai közösségünknek.

– Öröm hallani, hogy a gyülekezet nyitott és elfogadó az új érkezők irányában. 

– Valóban, próbáljuk elfogadni, hogy ha valaki hozzánk újonnan bejön, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy onnantól kezdve minden vasárnap velünk lesz. Természetesen van, aki egyből itt marad, de a többség kereső, érdeklődő, vagy valami konkrét kéréssel – keresztelővel vagy esküvővel – kapcsolatban fordul hozzánk. Ezeket az élethelyzeteket igyekszünk a legkomolyabban venni és invitálóan, ugyanakkor nem tolakodóan fordulni az érdeklődők felé. 

– A gyülekezeti élet szerves részei a baba-mama körök és a családi istentiszteletek. Miként lehet ezekkel a programokkal nemcsak a gyermekeket, hanem a szülőket is a közösségbe integrálni?

– Először Alsógödön tartottunk családi istentiszteletet, majd a dunakeszi templomban is rendszeressé váltak ezek az alkalmak. A teológiáról kikerülve, friss lelkészként vetettem bele magam az ifjúsági munkába. Természetesen volt segítségem, de kicsit azt éreztem, hogy bár tudok gépjárművet vezetni, egy teherautóval mégsem sikerül minden kanyart egyből bevenni. Szerencsére volt segítségem, és a kezdeti lelkesedés lassan csapatmunkává alakult. Mára van zenekar, technikuscsapat, sőt a gyermekek és a szülők nemcsak résztvevői, hanem különböző módon szolgálói is az alkalmaknak. Nálunk attól családi az istentisztelet, hogy hozzánk valóban az egész család jön, azaz unokától a nagymamáig jelen vannak a résztvevők. A családi istentiszteleten mindent kivetítünk, így aki esetleg korábban nem volt templomba járó, annak sem ismeretlen, hogy mi történik. Örömteli megtapasztalni, hogy nemcsak gyermekek és szüleik, hanem a nagyszülői generációból is többen így kapcsolódtak be a gyülekezet életébe.

– Úgy tudom, hogy a családi alkalmak „csúcspontja” a napközis tábor istentisztelete…

– A napközis táborunkban a kisbabáktól a nagyobb kamaszokig és természetesen a szülőkig több korosztály van együtt. Az a vasárnap mindig a gyülekezet közös ünnepe is, ötven-hatvan gyermek, valamint az ő szüleik, nagyszüleik is jelen vannak. Minden évben előfordul, hogy egy vagy több fiatalt ilyenkor keresztelünk meg. Már-már őskeresztényi közösségre emlékeztet ez az együttlét. Áldás megélni!

– A sokrétű szolgálathoz segítőkre van szükség. Mennyire aktív a gyülekezet?

– Kezdetektől fogva sok az aktív gyülekezeti tagunk, és időről időre jönnek újabbak, akik szeretnének szolgálatot vállalni a gyülekezet életében. Öröm, hogy két főállású hitoktatóval és valóban nagyszámú önkéntes gyülekezeti taggal együtt szolgálunk a közösségünkben.

– Az internetes közösségi oldalukon bábos istentiszteleteket is láthatunk.

– Bevallom, sokáig ódzkodtam a bábozástól. Le kellett küzdenem a belső akadályt. Meg kellett találnom azt a hangot, ami által a bábozás közvetlenségében el tudom helyezni a teljes tanítást, elfogadva azt, hogy az nem „magas teológia” lesz, hanem a legkisebb gyermekek számára is érthető és megélhető üzenet. Így indult az óvodás korosztály számára tartott hittanórákon a bábozás. Később a baba-mama körünknek is vendége lett a báb. Aztán a gyermek-istentiszteletekre is bábozással készültem, ezekről a koronavírus-járvány idején videó is készült. A gyermekek, de a felnőttek is szeretik ezt a bábos formát. Érdekes, valaki megemlítette: milyen jó, hogy a bábozás által egy lelkész játékos énjét is láthatja! Az is fontos volt a számára, hogy a játék közben felfedezi Isten üzenetét.

– Gyülekezeti szolgálata mellett a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat Életfa Rehabilitációs Intézetének diakóniai lelkészi feladatait is ellátja. Mit jelent az ön számára ez a fajta szolgálat?

– A rehabilitációs intézmény és az idősek otthona két évvel ezelőtt még állami fenntartású volt. Egy átvett intézménynek mindig formálódó a helyzete. Bár elsősorban gyülekezeti lelkésznek tartom magam, nagyon megszerettem az intézményi szolgálatot is. Azokat a módszereket, amiket a lelkigondozásban vagy a tanításban korábban is alkalmaztam, ott is gyakorolni tudom. Az ott élők számára a személyes jelenlét nagyon sokat jelent. A bábozás a fogyatékkal élők közötti szolgálatban is nagyon jó és építő módszer. Erre oda tudnak figyelni, megértik, hogy miről szól.

– Dunakeszin kívül Gödön és Sződligeten is vannak istentiszteletek. Kérem, idézze fel a templomok múltját.

– Dunakeszin a templomunk 1939ben olyan telken épült, ami akkor még a város szélén helyezkedett el. Mára negyvenezer fő fölé duzzadt a településünk lélekszáma, és a templomunk lényegében a település központjában áll. Gödön két imaházunk is van. A Sándy Gyula tervei alapján épült alsógödi imaházat 1929-től használja a gyülekezet, míg a Felsőgödön található kicsiny imaházunk az akkor itt szolgálatot végző Bolla Árpád lelkész idején épült az 1970-es években. Ennek az épületnek az az érdekessége, hogy mivel az akkori egyházpolitika nem engedte templom vagy imaház építését, hivatalosan úgy lett bejegyezve, mint „lelkészi üdülő”. A telekkönyvben ma is „nyaraló” besorolás szerepel. Csak a kis torony, az ormán a Luther-rózsa és az oda járó hívek mutatják, hogy nem nyaraló, hanem imaház áll ott. Sződligeten szintén Sándy Gyula által tervezett templom áll, amelyet Ordass Lajos püspök szentelt fel.

– Mit nevezne meg a gyülekezeti szolgálaton túl a lelkészi munka sarokkövének?

– Az őszinteséget! A gyülekezeti közösségben és az érdeklődők felé is a legnagyobb őszinteséggel próbálok lenni, és ezt is várom el viszonzásként. Tudom, hogy ez az, amire mindenkinek szüksége van, ami által nem árulunk zsákbamacskát. A kölcsönös őszinteség sokkal több megértést ad, mint a részigazságok. Ezenkívül az elfogadást emelném még ki. A keresők számára meghatározó, hogy elsőre nem a megtérésük hiányára mutatok rá, hanem azt érzik, hogy az embert szeretném bennük látni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Isten igéje szorul háttérbe, hanem éppen a másik ember felfedezése által nyitok kaput az evangéliumra.

Képgaléria:

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 27–28. számában jelent meg 2020. július 19-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.