– Röviden úgy mondhatnám, hogy az egyház szervezetével foglalkozik mind történelmi, mind jelen formájában. Egykor minden jogi egyetemen tanították, de a felszabadulás után ez általánosságban leszűkült arra, hogy az állam hogyan viszonyuljon egyházakhoz. Engem a magyar evangélikus egyházjog alapjai, szerepe és forrásai mellett – ahogy azt legutóbbi kötetem is bizonyítja – főként azok a nagy formátumú személyiségek érdekeltek, akik életpéldájukkal utat mutattak nekünk, visszavilágítva múltba és előre szórva fényüket jövőbe is. 1920-ban Zalaegerszeg mellett, Neszele településen, egy Csáktornyáról menekült, vegyesen evangélikus-katolikus család harmadik gyermekeként születtem. Bölcsészdoktor édesapám előbb az eperjesi evangélikus jogakadémiát végezte el, majd Debrecenben szerzett történelem–latin szakos tanári oklevelet. Az ő, valamint Kutas Kálmán költő, fordító és Nagy Miklós lelkész hatására Miskolcon tanultam ki az evangélikus egyházjogot. Ott Bruckner Győző akadémikus formálta az érdeklődésemet, olyannyira, hogy húszas éveim elején egyházjogi pályamunkáim már díjakat nyertek, Debrecenben pedig summa cum laude a jogi doktorátust is megszereztem. Amikor dolgozni kezdtem, jegyző lettem a Budapesti Büntetőtörvényszéken. Hamarosan ösztöndíjasként Berlinben, majd Helsinkiben folytathattam egyetemi egyházjogi tanulmányaimat; ezek eredményét az Állam és az evangélikus egyház Finnországban címen publikáltam. Svédországi és svájci tanulmányaimra már megtagadták a vízumot, így ezekre nem kerülhetett sor. Itthon bevonultattak, és németországi katonai kiképzésre vezényeltek, így estem egyéves amerikai hadifogságba 1944- ben. 1947-ben a debreceni egyetemen még megszereztem evangélikus egyházjogból az egyetemi magántanári képesítést, közben a Miskolci Evangélikus Jogakadémia tanárává választottak, és Debrecenben is tanítottam pár hónapig. A jogakadémiák 1949- es megszüntetésével mindennek vége szakadt, amit tanultam és szerettem.