Az előadás igyekezett összekötni az élettel a szegényekkel kapcsolatos bibliai tanítást. Vajon Magyarország szegény ország? S mihez viszonyítva szegény? Szegénynek lenni elsősorban azt jelenti, hogy az ember kiszorul közösségekből, nem tud részt venni a társadalom életében. A szélsőséges szegénység magány, orvossága elsősorban nem a pénz, hanem a szolidaritás, s a valós kapcsolatok születése.
A szentségtörvény: „Szentek legyetek, mert én az Úr a ti Istenetek szent vagyok” - a Tóra szívében szerepel. Kifejezi, hogy a dogmatika és az etika kéz a kézben jár, Isten ismeretünkből következik, hogy Isten útmutatása alapján szeretnénk élni. A próféták igehirdetése sokszor ezekre az egyszerű életszabályokra, az irgalom gyakorlati követelményeire hívta fel a figyelmet. Jézus utolsó ítéletről szóló példázatai az irgalmasság követelményét radikalizálják.
Az előadásra a Fasori gyülekezet különleges módon reflektált, levetítették Szirmai Márton Szalontüdő című kisfilmjét.
A film vezette be az előadást követő beszélgetést, melynek során arra a kérdésre keresték a választ, hogy mit tehetünk a gyakorlatban, hogy keresztényekként hitelesek lehessünk? Hogyan számolunk el a lelkiismeretünkkel, amikor szembesülünk saját irgalmatlanságunkkal? Isten igazsága hogyan érvényesülhet egyéni jótékonyság során, közösségi akcióinkon át és a közvéleményt formálni tudó közbeszédben?
A Bátran a Bibliáról című sorozatunk záró előadása december 10-én lesz az Üllői út 24. utcai termében. Fabiny püspök helyett Bácskai Károly egyetemi tanár előadását hallgathatjuk meg. Advent kérdéseit, az Úr második visszajövetelének témáját járjuk körül Visszavárjuk a Megváltót? címmel. 18 órától teával és süteménnyel várja az érkezőket a kőbányai gyülekezet, az est házigazdája Benkóczi Péter lelkész lesz.