Van értelme a szenvedésnek?

Bámulatos a természet ereje, a növények vitalitása, az állatok túlélési ösztöne, hogy sanyarú körülmények között is élni tudnak. „Teher alatt nő a pálma” – tartja a közmondás. A pálma a törzse csúcsán növeszti a leveleit, azután azok a saját súlyuk alatt lefelé hajolnak. Minél nehezebb a levél, annál vastagabb és nagyobb teherbírású a törzse, és minél nagyobb a teher a pálmafán, annál dúsabb lesz a koronája.

Azok az emberek, akik megbékéltek sorsuk megpróbáltatásaival, utólag tudnak úgy beszélni nehézségeikről, mint amik kelletek ahhoz, hogy megérleljék személyiségüket. Így lehet dicsekedni is a szenvedéssel, ha az a javunkra válik. Ha nem beletorzulva, deformálódva sebeinket mutogatva panaszkodunk szüntelen, hanem hisszük, hogy értelme és gyümölcse a teljesebb emberélet lesz.

Pál apostol azt írja: dicsekszünk „a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot” (vö. Róm 5,3). Az eredeti görög szöveget a szorongatás, nyomás, megpróbáltatás, szenvedés, háborúság szavakkal olvashatjuk a különböző bibliafordításokban. Ezekből a negatív élményekből született jellemvonás pedig az állhatatosság, a türelem, sőt békességes tűrés nemes magatartása.

Gyönyörű példát ad a tengeri kagyló élete. Ha idegen anyag kerül a szervezetébe, védekezik ellene, és az évekig tartó küzdelme alatt igazgyöngyöt termel belőle. A gyöngykagyló szenvedésének eredményét, termékét a gyöngyhalászok lélegzetvisszafojtó hősiessége hozza a felszínre. Az igazi kincsekért, értékekért szenvedni kell, nem készen dobja ki azokat egy automata. Torzult az ember szemlélete, ha mások nyomorúságából akar meggazdagodni, és be akar avatkozni a teremtő folyamatba, sőt hamisítja a teremtés munkáját.

Jézus halálos szeretete, szenvedése, halála és föltámadása kínálja nekünk az igazi élet útját – ezt példázza a földbeesett gabonamag képe is – a halálon át jutunk az igazi életre. Az apostol valójában nem is a megpróbáltatásokkal dicsekszik, hanem a benne élő reménységgel, amely célt és értelmet adott azok elhordozásához.

Teremtő Istenünk, nehézségeink és szenvedéseink útján szeretnénk követni Fiadat, Jézust. Törd össze hamis illúzióinkat, hogy az igazi remény képesítsen fájdalmakat, nyomorúságokat elviselni, és hinni abban, hogy van értelme és lesz gyümölcse azoknak. Ámen.

Karsay Eszter

Az igazgyöngy

A képen egy XIX. századi japán csontfaragás látható, mely egy gyöngyhalásznőt ábrázol. Ezeknek a necuke-szobroknak a jellegzetessége, hogy a figurák tömzsik, de a kompozíciók kifejezőek és mozgalmasak. Ez a figura olyan, mintha most mászott volna ki a vízből, haja sávokban összetapadt a víztől. Egy kagylón támaszkodik, mely méretében túlzó, így hangsúlyozódik ki a jelentősége.

A gyöngyhalászatot Japánban figyelemre méltó tradíciók szabályozzák. Szinte kivétel nélkül nők a gyöngyhalászok, és a japánok úgy tartják, hogy a gyöngyhalászat szabályai már 2000 évvel ezelőtt ismertek voltak.

A női gyöngyhalászokat amának hívják, vagyis a tenger asszonyainak. Merülés közben korábban csak egy ágyékkendőt, de a XX. században már egy egész testet takaró fehér vászonruhát viseltek, és máig nem használhatnak sem búvárfelszerelést, sem oxigéntartályt. A fehér ruháról úgy vélik, hogy az elriasztja a cápákat.

A tenger asszonyai régen nemcsak gyöngyért merültek le a tengerfenékre, hanem a tenger különböző más „gyümölcseiért” is. Az oly sokra becsült abalone-kagylót is ők hozták felszínre, hogy végül a legelőkelőbb személyek asztalára kerüljenek.

A halászat módszere és eszközei a huszadik század közepéig semmit sem változtak. Először megtervezik a víz alatti merülés helyét és menetét. A tenger asszonyai magukhoz veszik a zsákjaikat, a fából készül dézsákat. Ezek a víz színén lebegtek, és egyszerre voltak merülési pontok, bóják és tárolóedények is. Övükbe tűzték a lapos, L alakú spatulát, amivel a sziklákhoz tapadó kagylókat fejtették le. Egy zsinóron facsipesz lógott a nyakukba, amivel ha kellett, az orrukat fogták be. A fülük védelmére bezsírozott szövetcsomókat használtak.

A gyöngyhalászat klasszikus módja akkor változott meg, amikor Mikimoto Kokicsi vállalkozó kitalálta, hogy szennyeződést juttat az osztriga-kagylókba, és ezzel a gyöngy, bár ugyanolyan lett, mint a természetesen létrejött példány, de nyilvánvalóan sokat vesztett spirituális értékéből.

A Bibliában is találunk hivatkozást az igazgyöngyre mint az igazi érték szimbólumára. Jézus arra inti tanítványait, hogy: „…gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé, különben még eltapossák lábukkal és megfordulva széttépnek benneteket.«” (Mt 7,6), vagyis a spirituális értékek szinonimája nála a gyöngy, és arra figyelmeztet, hogy ha olyanok kezébe kerül az érték, akik nem tudják megbecsülni, akkor abból az értékek pusztulása fog következni, és még azok is veszélybe kerülnek, akik elkötelezettek az érték megőrzésére.

Az osztrigakagyló mesterséges szennyezésére visszatérve: bár lehetővé tett egy szinte példátlan meggazdagodást Mikimoto vállalkozó számára, aki a XIX. század végén kezdte vállalkozását, és néhány év múlva már 6000 ama alkalmazottat foglalkoztatott, de idővel a merülésre specializálódott tenger asszonyai feleslegessé váltak a mesterségesen előállított gyöngyökhöz, és a mesterség mára turistalátványossággá züllött.

Réz-Nagy Zoltán

„Boldogok, akik sírnak, mert majd megvigasztalják őket” A világ az ellenkezőjét kínálja: a szórakozást, az örömöt, az élvezeteket, a tréfát; és azt mondja, hogy ezek teszik széppé az életet. (…) A világ nem akar sírni, inkább leplezi, elrejti a fájdalmas helyzeteket, nem akar tudni róluk. (…) Aki a dolgokat a maguk valóságában látja, aki engedi, hogy fájdalmak érjék és tud sírni a szívében, az képes átélni az élet mélységeit és igazán boldog lenni. Az ilyen embernek vigasztalásban lesz része, de Jézus, és nem a világ vigasztalásában. Így azután lesz bátorsága osztozni mások szenvedésében, és nem fog elmenekülni a fájdalmas helyzetek elől. Fölfedezi, hogy értelmet ad az életnek, ha segítséget nyújt a másiknak fájdalmában, ha megérti mások szorongásait, ha segít rajtuk. Az ilyen ember érzi, hogy a másik hús a húsából, és nem fél közeledni hozzá – egész odáig, hogy érinti sebeit, együttérez vele olyannyira, hogy megszűnnek a távolságok. Így érthetjük meg Szent Pál buzdítását: „Sírjatok együtt a sírókkal” (Róm 12,15) Tudni együtt sírni a sírókkal, ez az életszentség. 
Ferenc pápa: Gaudete et exultate 75–76