Bemutatta közös kötetét mester és tanítványa

Bemutatta közös kötetét mester és tanítványa

Share this content.

Bonyhád – Ünnepélyes alkalomból gyűlt össze a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tantestülete az iskola bibliotékájában. Forrás: teol.hu, szöveg: Vizin Balázs

A helyszín nem véletlen: könyvbemutatót tartott Baglyas Márton 10. osztályos tanuló és kémia tanára, Nagy István. Mindketten részt vettek a Nemzeti Tehetség Program pályázatán. A mester és tanítványa által kidolgozott projekt sikerrel járt, így megszülethetett a „Felkészülési tananyag a Nemzetközi Kémiai Diákolimpiára” című könyvük.

A szerkesztők célja olyan tananyag kidolgozása volt, amely segíti a diákokat és a pedagógusokat a Nemzetközi Kémiai Diákolimpiára való felkészülésben. Megvalósult a nagy álmuk; a kötetet egyelőre 50 példányban nyomtatták ki.
Marci – bár még csak 10. osztályos – ez év októberében előrehozott emelt szintű érettségi vizsgát tett kémiából. Diáktársait rendszeresen korrepetálja, szakkört is tart, mindig lehet rá számítani.

Az elmúlt tanévben a Curie Kémia Emlékversenyen és az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Versenyen egyaránt első helyezést ért el. A VIII. Nemzetközi Kémikus Diákszimpózium különdíját is megkapta, és elnyerte a Tolna megye Talentuma megtisztelő címet is.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!