A beszámoló így folytatódik:
„Sajnos a rossz időjárás nem engedte, hogy kimerészkedjünk a gyülekezeti házból egy túra erejéig, de azt gondolom, így is nagyon értékes időt tölthettünk együtt.
A hétvégére 6 fiatallal indultunk el, és olyan nagyszerű fogadtatásban volt részünk, melyről álmodni sem mertünk. A szombati napon a gyülekezet ünnepre gyűlt össze Szemerei János püspök úr részvételével. Avatásra került a templom mellett elhelyezett Luther Márton szobor. Örömteli volt együtt lenni az ünnepi istentiszteleten, és az azt követő fogadáson.
A szabadidő és pihenés mellett azonban a tanulás sem maradhatott ki a programból. Játékos vetélkedő keretében tekintettük át az addig tanultakat, és tettünk szert új ismeretekre is. Nagyszerű volt megtapasztalni, ahogy megnyílnak a fiatalok, és őszinte beszélgetések folytak a táborban.
A vasárnapi istentiszteleten, pedig aktívan részt vettek fiataljaink: gitáros ifjúsági énekkel mondtak köszönetet a gyülekezetnek.
Ez a hétvége felejthetetlen emlékeket és pillanatokat adott, még ha olyan rövid, esős és hideg is volt! Reméljük, hogy tavasszal is részt tudunk venni egy hasonló kiránduláson, akkor már teljes létszámban!”
A 2014-es év leendő konfirmandusai:
- Földing Vivien
- Gaál Klaudia
- Gősi Gábor
- Györki Martin
- Horváth Márk
- Kakas Vivien
- Kovásznai Márk
- Mizerák Richárd
Kérjük, a Testvéreket, hogy hordozzák imádságban a fiatalokat, hogy lelkiekben fejlődjenek, s hogy felkészülten tudjanak majd bizonyságot tenni hitükről a konfirmáció alkalmával! Erős Vár a Mi Istenünk!