A válaszadók között volt Kókai Nagy Tímea az Interfilm képviseletében, Asztalos Richárd evangélikus lelkész, Kiss László görögkatolikus pap, illetve maga a Viszkis, Ambrus Attila, akinek köszönhetően betekintést nyerhettünk a film kulisszái mögé.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Ambrus Attila hazánk egyik legmegosztóbb személyisége. Gyakran merül fel a dilemma vele kapcsolatosan, hogy miért „sztárolnak” egy olyan embert, aki bűncselekmények sorozatát követte el és miért lehetséges az, hogy bárhol megjelenik, az emberek aláírást és közös képet szeretnének tőle. Ennek az ellentmondásnak tökéletes lenyomata volt, amikor a beszélgetés kezdetén az est moderátora, Berecz Péter megkérdezte a moziteremben ülőktől, hogy ki az, aki a film alatt végig a Viszkisnek szurkolt. A közönség szinte egy emberként emelte magasba a kezét, ami alapján kijelenthető, hogy az a bizonyos „betyárromantika” a film nézőit is magával ragadja.

A jelenséggel kapcsolatosan Kókai Nagy Tímea azt emelte ki, hogy a remek színészválasztás is ráerősít erre, ugyanis a Viszkist alakító Szalai Bencének sikerült szimpatikussá tenni a karaktert. Asztalos Richárd pedig megjegyezte, hogy a bemutatott életút valóban nem mindennapi, és valóban filmbe illő, így ez szintén szimpátiát ébreszthet a film közönségében.

A Viszkis pedig azzal a mondattal indította a beszélgetést, hogy ő tulajdonképpen három dologhoz ért: a köcsög készítéshez, a bankrabláshoz és a csülkös-pityókás kenyér sütéséhez; így az egyeztetések során eldöntötte, hogy a filmszakmai kérdéseket a rendezőre, Antal Nimródra bízza.

Leszögezte azonban, hogy minden jelenetet átbeszéltek, s elárulta, hogy a három évig készülő produkció során igen sok pálinka elfogyott, míg végül közös nevezőre jutottak.

Nem minden nap nyílik lehetőség arra, hogy egyenesen a Viszkisnek szegezhessük az ő életútjával és a filmmel kapcsolatos kérdéseinket, a nézők pedig éltek is ezzel a lehetőséggel. Egy hölgy a közönség soraiból elsősorban a csülkös-pityókás kenyér receptjét szerette volna Attilától megtudni, majd kicsit komolyabb vizekre evezve azt próbálta feszegetni, hogy hová tette a rengeteg pénzt, amit a bankfiókokból eltulajdonított, utalva Rózsa Sándorra és a már említett „betyárromantikára”, hiszen róla köztudott volt, hogy a szegényeket támogatta. Természetesen konkrét választ nem kapott kérdésére, de Attila utalt rá, hogy igyekezett juttatni belőle a családjának Erdélybe, s mivel a hölgyek körében nagy népszerűségnek örvendett, így rájuk is igen sokat költött, majd nevetve hozzátette, hogy az elásott tartalékok helyéről nem nyilatkozik.

Kiss László atya azt a kérdést vetette fel a film templomi jelenetét említve, hogy mennyire volt gyerekkorában meghatározó ez az élmény az egyházzal vagy Istennel való kapcsolatában.

Talán a beszélgetés legmélyebb mondatai hangzottak el Attilától, amikor visszaemlékezett arra, hogy a nagymamája haláláért az egyházat okolta, ugyanis a fűtetlen templomban összeszedett betegség miatt ment el, illetve a Viszkis kleptomániája – ellopta és megette az összes ostyát – is közrejátszott abban, hogy nem lett jó viszonyban a helyi plébánossal. Ez a mozzanat csupán egy volt a számos gyerek- és fiatalkori traumából, amelyek aztán a bankok kifosztásáig vezettek; ugyanis a román javítóintézeti körülmények, majd a román hadseregben való szolgálat is rányomták a bélyegét a Viszkis életére.

A teljes cikk itt olvasható.