Vasárnapi ige: Istennek terve van az életeddel

Vasárnapi ige: Istennek terve van az életeddel

Share this content.

Szöveg: Pápai-Tóth Orsolya, kép: Lovas Ilona alkotása (kép forrása: Inda Galéria), sorozatszerkesztő: Galambos Ádám
2020-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük a Napi ige – lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

Ámósz így válaszolt: Pásztor vagyok én, és fügét termesztek. De elhívott engem az Úr a nyáj mellől, és ezt mondta nekem az Úr: Eredj, és prófétálj népemnek, Izráelnek!” (Ám 7,14b–15)

Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátta Simont és Andrást, Simon testvérét, amint hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak; és így szólt hozzájuk Jézus: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket.” (Mk 1,16–17)

Istennek terve van az életeddel. Neked is vannak terveid, álmaid, céljaid. Lehet, hogy te úgy gondolod, hogy ezek eléréséhez a lehető legrövidebb úton kellene eljutnod. Isten azonban jóval kacskaringósabb utakon vezethet, mint azt szeretnéd. És sokszor nem is kifejezetten az a célja, amit te elterveztél magadnak. Útközben megfáradhatsz, elcsüggedhetsz, elbizonytalanodhatsz. Egy ismeretlen szerző azonban így biztat: „Amikor Isten elvisz téged a legvégsőkig, bízd rá magad teljesen, mert csak két dolog történhet. Amikor zuhanni kezdesz, ő vagy elkap téged, vagy megtanít repülni.”

Biztos vagyok benne, hogy a pásztor és fügetermesztő Ámósz sem Izrael prófétájának készült, és a halászatból élő Simon Péter és András sem arról álmodozott, hogy egyszer emberhalászok lesznek Jézust követve. Isten terve mindig felülmúlja a miénket. Ő mer rólunk nagyot álmodni. Nem a képességeinket nézi, hanem a készségünket. Nem azt kérdezi, hogy képes vagy-e rá, hanem csak azt, hogy kész vagy-e rá. Nem azt nézi, hogy kik vagyunk, hanem hogy kivé válhatunk őmellette. Számtalanszor elbukhatunk a ránk bízott feladatban, ő azonban jön, és újra és újra felemel. Van, hogy a tenyerébe zuhanunk, van, hogy ideig-óráig megtapasztalhatjuk, hogy mit jelent szárnyalni, repülni az ő szolgálatában.

Nem tudhatod pontosan, hogy Istennek mi a terve az életeddel, de bátran rábízhatod magadat, mert az ő terve a legjobb a számodra.
*
Uram, köszönöm az életemet, és hogy benned megtalálhattam az életem célját is. Vezess engem hűségesen, és taníts mindennap arra, hogy melyik úton járjak. Készíts fel az előttem álló feladatokra, szolgáló szeretettel indíts testvéreim felé, és segíts úgy élni, hogy életem a te dicsőségedet szolgálja. Ámen.

A 2020-as lelki útravaló a Gyülekezeti és Missziói Osztály szerkesztésében készült. Szerkesztette: Galambos Ádám
A Napi ige – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet a Luther Kiadónál megrendelhető: https://bolt.lutherkiado.hu/kategoriak/konyvek/napi-ige-663-detail
A Napi ige – Evangélikus Útmutató Facebook oldal itt érhető el: https://www.facebook.com/evangelikus.utmutato
E-mailben minden nap elküldjük ezeket az igéket és a lelki útravalókat. Amennyiben igényli, feliratkozhat napi igeküldő szolgáltatásunkra a következő címre küldött e-maillel: fraternet-napiige-subscribe@lutheran.hu

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!