Tamás-misét tartottak Sepsiszentgyörgyön

Tamás-misét tartottak Sepsiszentgyörgyön

Share this content.

Sepsiszentgyörgy – Istennek hála, 2013. november 30-án szinte pontban egy évre az első alkalom után, sikerült megszervezni a második Tamás-misét a sepsiszentgyörgyi evangélikus gyülekezetben. Forrás: evangélikus.net, szöveg: Nagy Adél

Egy kerek évig nem kellett volna várni, és többször indultunk neki, hogy legyen Tamás-mise, azonban mindig volt valami, ami miatt vagy az időpont nem volt megfelelő, vagy a munkatársak nem értek rá, vagy egyéb akadály, ami halasztotta a lehetőségeket. Amennyiben ezeket figyelembe vesszük, elmúlt szombatit is bátran napolhattuk volna ki tudja meddig, hiszen ez alkalommal is nagyon sokan hiányoztak, főleg a tavalyi önkéntes csapatból, de résztvevők is kevesebben jöttek el. Lehet ezt azzal magyarázni, hogy református hittestvéreinknél bűnbánati istentiszteletek voltak ez időpontban, és biztos a brassói evangélikus egyházmegye majd mindenik evangélikus gyülekezetében akadt adventi készülődés, elfoglaltság, mert idei alkalomra kevesebben tudtak eljönni.

A zajzoniak erre az alkalomra is kisbusszal jöttek, öröm volt látni, hogy gyülekezeti tag és ifis elkíséri lelkészét, aki ezúttal nem zenekarával jött szolgálatot tenni, hanem az ige magvait hintette az erre éhezők számára. A brassói gyülekezetből is eljöttek néhányan, képviseve a gyülekezetet. Ifj. Domokos Jenő „A szabadulás megújít” témát a rabság szemszögéből közelítette meg. Az apostolok fogságba vettettek, és az Úr gondoskodott, hogyt a börtöncellák kinyíljanak, de tovább dicsérték Istent és a többi rab sem menekült, mert a fizikai börtönfalakon belül leomlottak a láthatatlan falak Isten és ember közt. Sokszor saját magunk építjük fel a falakat magunk körül, amivel aztán szenvedélyek rabságába is kerülhetünk. Az igehirdetést mintegy alátámasztandó, következett egy ilyen fogságot és szabadulást megtapasztalt ember bizonyságtétele. Kozma Ferenc az alkohol rabságából szabadult; lassan, fokozatosan épült fel életében ez a fal, amelynek köszönhetően szinte mindenét elveszítette, de Isten adott egy új lehetőséget: meglátnia, akarnia a szabadulást. És Isten jóra vezette életét: a Magyarózdi Drogterápiás Központban megtalálta elveszített önmagát, és megtalálta a szabadulás lehetőségét is.

Az adventi készülődés előtt, ami bizony sokaknak rohanást, hajszát és végül kimerülésbe fulladt örömtelen ünneplést jelent, jól jött egy kis elcsendesedés, befelefordulás. Azt senki sem tagadhatja, hogy vágyik a békességre, a szeretetre, a szabadulásra- bűnből vagy egyéb szenvedélyből. Vannak azonban akik ezt nyíltan keresik és küzdenek ezért, vannak, akik csendben várakoznak, hogy történjen valami. A Tamás-mise lehetőséget biztősított arra, hogy aki megnyílik, az megérezhessen, átélhessen valamit abból, amit Isten szánt nekünk- a szabadulás megújító erejéből.

Köszönet minden szolgálattevőnek,aki megtett mindent azért, hogy az idei alkalom is egy áldás legyen. Köszönet Székely Csilla, Barcsa István, ifj. Domokos Jenő, Zelenák József lelkészeknek szolgálatukért, valamint önkénteseinknek, a szentgyörgyi evangélikus ifi 5 lelkes és segítőkész tagjának, Kozma Ferencnek, imádkozó önkénteseinknek, valamint Hajdú Lórándnak és barátainak, akik időt és energiát fektettek ebbe a szolgálatba, önkéntesen, szeretetből. Isten áldja mindannyiuk életét!

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!