Újabb koncert Pakson a viski magyar óvodáért a „vérszerződés” jegyében

Újabb koncert Pakson a viski magyar óvodáért a „vérszerződés” jegyében

Share this content.

Paks – A város egyik, határainkon túli magyar testvértelepülése, a Kárpátalján lévő Visk évekkel ezelőtt nagy fába vágta a fejszéjét. Óvodát akar építeni a viski magyar gyermekeknek. A testvérvárostól elvárható segítség egyik elemeként a paksi Gasztroblues Fesztivál sorozat megálmodója, kitalálója, szervezője, Gárdai György hazaszeretete, segítőkészsége vezetett el oda, hogy a fesztivál sorozat idén 21. „évadja” keretében, a nyáron már volt egy teltházas, nagysikerű koncert a paksi evangélikus templomban, amelynek teljes bevételét a koncert szervezői átadták a viskieket képviselő református lelkésznek. Szöveg: Pálmai István

Az óvoda befejező munkálataihoz azonban most további anyagi segítségre van szükség, ezért Gárdai György 2013. december 7-én ismét elhozott templomunkba nagyszerű zenészeket, akik a komolyzene, a keresztyén könnyűzene, a dzsessz és a blues zenei hullámhosszán varázsoltak különleges élményt a szépszámú hallgatóságnak.

Szabó Vilmos Béla esperes, a gyülekezet lelkésze nagyhatású köszöntésében két vérszerződésről szólt. Az egyiket Isten kötötte velünk, a másik bennünket, magyarokat köt össze. 

A Visket képviselő Jenei Károly református lelkész, aki megköszönte a paksiak támogatását, a hit szó nagyon elgondolkodtató definíciójával lepte meg a koncert közönségét. Eszerint: a hit az a dolog, hogy menj el a lehetőséged határáig, és tégy még egy lépést. Nos, az óvodaépítő viski testvéreink elmentek a lehetőségük határáig, és megtették ezt a lépést is.

A dzsessz és a blues műfajának templomban való megszólalása első hallásra talán arra késztet, hogy minimum felkapjuk a fejünket, de a koncerten részt vevők a tanúk rá: Isten házában a szívből megszólaló, másokért szóló zene a közös „vérszerződésben” lévőkben egyáltalán nem a zene műfajával kapcsolatos aggályokat vetette fel…

A koncerten közreműködtek:

Pál Eszter és Pál Lajos (Visk); Miller Gárdai Viktória és Miller Júlia Anna; Petruska András és Upor András; Keresztmetszet zenekar; Enyedi Sugárka

Címkék: Visk - Paks - testvérváros - koncert - óvoda -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!