Hadd hozzak néhányderűs példát arra, milyen komoly közösségépítő erő rejlik ebben a köszöntésben. Személyes történetek ezek, amelyeket többnyire családommal éltem át.

Még a rendszerváltás előtt vagyunk, a romániai falurombolás elleni tüntetésen.  Ahogy kezemben gyertyával lépegetek, egyszer csak rám köszön valaki: „Erős vár a mi Istenünk!" Mindketten bátrabban lépegetünk tovább.

Fiammal meccsre megyünk, mindkettőnk nyakában zöld-fehér sál. A nyomdafestéket nem mindig tűrő rigmusok pillanatnyi szünetében köszönést hallunk: „Erős vár a mi Istenünk!" Volt diákomra, a fasori gimnázium egykori növendékére ismerek rá. 

Autóvezetés közben – nagyon helytelenül – kihangosítás nélkül telefonálok. Persze hogy megállít a rendőr. Valahogy felismert, mert így köszönt: „Erős vár a mi Istenünk!" Örömömet némileg lelohasztja, hogy szinte levegővétel nélkül folytja: „Harmincezer forint." Mialatt a papírmunkát végzi, konfirmáló lelkészéről beszél lelkesen.

Lányommal egy fesztiválon vagyok, két nagyszerű zenei program között a büfében állunk sorba, amikor barátságos női hangot hallunk: „Erős vár a mi Istenünk!" Helyt szorítunk neki az asztalunknál. Luther Mártont és Lackfi Jánost egyaránt szeretjük.

Feleségemmel mintegy inkognitóban akarunk két napot eltölteni valahol. Ahogy reggel belépünk a wellnessbe, harsányan ránk köszön az úszómester: „Erős vár a mi Istenünk!" Frottír törülközővel a nyakunkban mindent megtudunk a környék evangélikusairól.

Szomorúságában is biztató utolsó példám egy borsodi templomhoz kapcsolódik. A bejárat fölötti felirat néhány betűje sajnos leesett már a falról. Mit ad Isten, éppen az első szó. Ezért ott ez olvasható: Vár a mi Istenünk. Mondanom sem kell, hogy ott és akkor erről prédikáltam: Isten személyválogatás nélkül mindenkit vár.

Jó hogy minden keresztény közösségnek van ilyen, az összetartozást kifejező köszönése. Boltban és repülőn, televíziós stúdióban és uszodában, színházban és erdei séta során futok össze ismeretlennek hitt emberekkel, és az Erős vár a mi Istenünk jelszóra kitárjuk egymás előtt a szívünket. Egy család vagyunk. Mintha ezt mondanánk: „Én evangélikus vagyok. És te?” 

A jegyzet elhangzott a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában, 2020. október 24-én, 6.56.35-től hallgatható meg ITT.